2015. április 3., péntek

5 évesek vagyunk!

Nagyon kellemesen köszöntött az egyik panzió tulajdonos, aki olvassa lapunkat: Boldog Szülinapot szerkesztő úr! Kissé meglepődtünk, de hamar rájöttünk valóban már 5 éve dolgozunk a kalotaszegiek javáért.
Meg kell jegyeznünk hogy az illető nem magyar, de olvassa lapunkat, s aki éppen most egy Föderációnak az összehozását tervezte, amiben főleg a panziótulajdonosak kapnának érvényesülési lehetőséget. Megigérte hogy tájékoztat majd időben arról, hogy hogyan áll a Föderáció!
Visszatérve a szülinapra eddig 8000-en kattintottak bloglapunkra.

Amint a mellékelt ábrából is kiderül kétszáznál is több cikk jelent meg eddig.
A szerkesztőségi gárda kérésére egy csoport turisztikai szakember elinditja még az idén azt a konferenciasorozatot amire szivesen látnak mindenkit aki e területen érdekelt.
Ezekről mi is időben fogunk szólni, hogy az érdeklődök el tudjanak érni az előadásra.


Kellemes Húsvéti Ünnepeket Kivánunk!