2012. szeptember 29., szombat

Népművészek Kalotaszentkirályon: megnézték, ahogy lógatták a vőlegényt


http://www.szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article%2CPArticleScreen.vm/id/79501

2012. szeptember 29.  (-kf)
 Varrottasok, szalmakalapok, kerámiák ideje érkezett el szeptember közepén Kalotaszentkirályon, ahol a Bokréta Kulturális Egyesület szervezte népművészeti találkozóra került sor. A háromnapos XI. Régiók Találkozója házigazdájának, Vincze Kecskés István és családja kúriáján gyülekeztek már pénteken este a Budapestről, Münchenből, Székelyföldről érkező vendégek.
A péntek esti ismerkedés hangulatát színezte Marosán Csaba frissen végzett színész versösszeállítása Ady, József Attila verseiből, népi költészetből – az előadás szombaton is elhangzott.
Szombat reggel érkeztek a kalotaszegiek, s nyomban a kiállítás berendezéséhez fogtak: Kudor Mária varottasai, Kudor István fából faragott munkái (Bánffyhunyad) mellé hamar a kiaállítóterembe kerültek Szilágyi Erzsébet (Nagykapus) zsűriztetett kézimunkái, Bálint Tibor (Türe) bujkái, Schopp Erzsébet (Németország) népi iparművész ékszerei, Gere Erzsébet (Kalotaszentkirály) csuhé díszei, Vitos László (Csíkszereda) vörös kerámiái, Filep Erzsébet (Szék) jellegzetes szalmakalapjai, Sinkó Katalin (Magyargyerőmonostor) gyönyörű szép varrottasai, Kovács Pali Ferenc apró festett tárgyai, Gudor Éva (Magyargyerőmonostor) gyékényből font szatyrai, kosarai. Vas Géza fényképeken mutatta be Kalotaszeget. A napot megbeszéléssel folytatták, a népművészek munkájáról, az egyesületek tevékenységeiről.
Délután a vendégek Vincze Kecskés István vezetésével a templom festett mennyezetét csodálták meg, meghallgatták előadását a faluról. Nem maradt ki az Ady-szobor sem, az öreg hársfa, ahol a nagy költő írta a A Kalota partján című versét. Este bemutatták Szatmári Ferenc verseskönyvét, ismertették az Erdélyi Magyar Népművészek című kötetet.
A népművészek számára külön ínyencfalat volt a hagyományos esküvő, amelyet a vendégeknek volt szerencséjük kifogni: szombaton pártás lányok kísérték templomba a menyasszonyt, ropták a táncot végig az utcán. A vasárnap templomozással kezdődött, amikor az ifiasszonyt „bulándréban” az anyós felkísérte a templomba , s megmutatta, hogy ezután hova kell ülnie. Utána a násznép levonult a Kalota hídjára, ott a lábánál fogva lógatták le a hídról a vőlegényt, a menyecskének pedig ki kellett váltania.

2012. szeptember 28., péntek

Túraajánlat – Bucsecs túra

2012.09.27. 
Az Erdélyi Kárpát Egyesület Csikszéki osztálya szombaton 2012 szeptember 29-én egynapos túrát szervez a Bucsecs hegységbe.
A túra útvonala a Costila hegytömbre vezető úgynevezett légi párkány (brina aeriana) út.
A túra jellege kiemelten nehéz magashegyi túra, kitett, sziklás mászószakaszokkal.
Csak jó erőnlétben lévő, magashegyi túrázóknak ajánlott.
Utazás személyautókkal, indulás szombaton reggel 5 órakor a csíkszeredai Penny parkolóból.
A túrára előzetes bejelentkezés szükséges.
Túravezető: Tőke Dénes tel: 0752 568855.

2012. szeptember 15., szombat

Bakancsot fel, irány Bélapátfalva

Kuslits Szonja Forrás: www.belko-turizmus.hu  2012. szeptember 15.,
A friss őszi időben jól esik kiszakadni a városi forgatagból és az erdő felé venni az irányt. Aki szeret túrázni és egy kis különlegességre vágyik, annak Bélapátfalva kitűnő választás lehet. A Bélkő tanösvény, a XIII. századi ciszterci apátság, a hűs vizű források és Lak-völgyi-tó garantálja, hogy tartalmasan töltsük a szabadidőt.

Fotó: Lengyel Attila Donát
A Bükki Nemzeti Park nyugati szélén megbúvó festői szépségű Bélapátfalva csak néhány kilométerre fekszik a pisztrángokról híres Szilvásváradtól és a Szalajka-völgytől. Aki ezt a túraútvonalat választja, nem fog csalódni. A település szomszédságában elhelyezkedő Bélkő a Bükk-fennsíkon található sziklasor meghatározó tagja, fehér ormai 100 millió éve emelkedtek ki az eltűnő őstengerből. Az éles peremű sziklák tövében máig olyan ritka, védett növényekre bukkanhatunk, mint a szirti pereszlény vagy a korai szegfű. A természeti kincsek mellett a Bélkő gazdasági értelemben is hozzájárul Bélapátfalva fejlődéséhez. A közel száz évig működő Bélapátfalvi Cementgyár biztos megélhetést nyújtott a település lakóinak.
Apátság az erdő rejtekében
A kereszt alakú templom Magyarország egyetlen máig épségben maradt román stílusú ciszterci apátsága, mely már a középkorban búcsújáró hely volt. Az apátság a Bélkő lábánál épült egy hűs forrás mellett, tőle néhány percnyi gyalogtúrára van a Lak-völgyi-tó, ahol melegebb időben kempingezőkkel és horgászokkal találkozhatunk.

Fotó: Lengyel Attila Donát
Túrázás kicsiknek és nagyoknak
A Bélkő tanösvény egy mindössze hét állomásból álló öt kilométeres túraútvonal, közepes tempóban 1,5–2 óra alatt végig lehet járni. Az apátság épületétől indul, és a Bélkő 815 méter magas csúcsán található kilátóhellyel végződik. 
Akinek ez nem elég nagy kihívás, az a sárga háromszög jelzésű turistaútvonalon továbbmehet Szilvásváradra, Felsőtárkányba vagy Szarvaskőre. Szilvásváradon ne hagyjuk ki a Szalajka-völgyet, ahol ehetünk egy finom pisztrángot is, melyet a helyi pisztrángneveldében tenyésztenek.
Bélapátfalva megközelíthető Eger felől a 25-ös úton, az autóbuszjáratok szinte óránként indulnak. Már az odajutás is kalandos, mivel egy éles kanyarokkal tarkított, festői út vezet át az erdőn a településig. További információt itt találnak.

2012. szeptember 13., csütörtök

2012.09.13. 
A természetjárás, teljesítménytúrázás népszerűsítése érdekében és a Gyimesi havasok valamint a Csíki havasok megismerésének céljából túrát szervez a Csíkmenasági Közösségmegtartó Egyesület (M.E.GY.).
Időpont: 2012.október 5-7.
A teljes táv: 60 kilométer hosszú, amely a Keleti Kárpátok főgerincének egy szakaszán halad végig,
Szintidő: 15 óra (első nap 10 óra, második nap 5 óra).
Szintemelkedés: 2780 méter.
Útvonal: Egyeskői menedékház – Öcsém – Terkő – Terkői-átjáró – Naskalat – Kondra-tető – Lóvészi-átjáró – Kőnyaka – Széphavas-Szentlélek kápolna – Pogányhavas- Szent László kápolna – majd a Gyimesi-átjáró – Szellő – Tomotok – Csíkmenaság.
Tudnivalók a túrán való részvétellel kapcsolatosan
Egyeskő megközelítése:
Csíkszentdomokosról történik személyautóval vagy a Csíkszeredából induló autóbuszjáratok valamelyikével.
Elszállásolás:
Első este: Egyeskői menedékházban illetve saját sátorban. A menedékházban bejelentkezés, helyfoglalés a +40-744-156-566 . telefonszámon lehetséges.
Második este: Saját sátorban a kicsi Pogány-havas mellett a Szent László kápolnánál.
Szükséges kellékek:(ez csak információként):
- túrabakancs
- az évszaknak megfelelő öltözet (tudnunk kell, hogy ebben az időszakban az éjszakai hőmérséklet akár nulla fok Celsius alá is eshet.)
- esőkabát
- élelem a túra idejére (péntek-szombat-vasárnap)
- hálózsák, derékalj (hőszigetelő), sátor
- kulacs, elemlámpa
- térkép a Csíki-Gyimesi havasokról valamint a Nagyhagymás hegységről, tájoló(iránytű)
- túrabot
- tisztálkodási felszerelés
- elsősegély csomag
A túra általános lezajlásáról
Időpontja október első hétvégéje, péntek, szombat, vasárnap.
A korábbi években megszokott menetirányhoz képest most fordított irányban menetelünk. Egy korábbi alkalommal mondta egy megfáradt túratárs, hogy ő már unja a „kilométer gyártást". Változtattunk egy picit, így egy kis történelmi kitekintő is lesz pihenésképpen.
Ez időpontban még valószínűleg száraz időben lehet a gerincen gyalogolni, bár az idő lehet mostoha is, hóval, széllel, köddel, viharral.
A nap rövidsége miatt egy éjszakát alszunk a Csiki havasokban. Mindenki csak saját felelősségére indul és viszi minden szükséges felszerelését. Kivételt képez a sátor amelynek a szállítását mi vállaljuk a túra nagyobb szakaszán.
A megfáradt vagy sérült résztvevőnek több helyen lehetősége van kiszállni a túrából ahonnan autóbuszt, vonatot vagy más alkalmatosságot vehet igénybe.
A fogadónap – vagyis pénteken – várjuk a résztvevőket az egyeskői menedékháznál.
Este 19:30 kor- van a megnyitó, majd a technikai megbeszélés.
Másnap, szombaton reggel 6-7 óra között van az indulás, ami történhet csoportosan illetve egyénileg is saját igény szerint.
7 órakor indul utolsónak a csapatot záró személy, a söprögető. A turistajelzés hiányos vagy nincs, ezért szükséges iránytű is, bár a túra nagyrészt szekérúton halad és gerincen. Eltévedés esélye kevés, de lehetséges (volt már példa rá). Ajánlatos használni a GPS készüléket amelyhez a túra trackje megtalálható az http://www.egyesko60.ro oldalon a LETÖLTÉSEK-nél.
A szálláshelyre késő délután, legkésőbb 17 órakor van az érkezés. Szállás saját sátorban lehetséges.
Másnap vasárnap, reggel 7-8 óra között van az indulás. Legkésőbb 13 órakor meg kell érkezni az menasági iskolához, ahol teával és egyszerű étellel várjuk a résztvevőket.
A szintidőn belül teljesített résztvevőket emléklappal díjazzuk. Megfáradt testünket a közeli sörözőben pihentetjük meg, ahol nem sajnálunk egy búcsú sört magunktól és búcsúzunk, „ne haragudjatok, hogy találkoztunk".
Visszatérés: Menaságról a 17,45 órás autóbusszal mehetünk Csíkszeredáig, majd további autóbusszal illetve vonattal közlekedhetünk tovább.
Megjegyzés:. A benevezési díj egységesen 25 lej.
A túrára csak a 18. életévét betöltött személy nevezhet be.
Visszajelzést várunk 2012. október 3-ig amely megtehető a honlapon a regisztrálás után.
További információkért írjatok az egyesko60@freemail.hu címre

Túraajánlat – Tündérkert – Dél-Hargita teljesítménytúra

2012.09.13. 
Fotó: Péter ZsomborA tavalyi bemutatkozó kiírás után a Cs.E.K.E- idén második alkalommal rendezte meg a Dél-Hargita Teljesítménytúrát, szeptember 10-én szombaton. Az évszakhoz képes meleg és túrázásra nagyon alkalmas időnek, valamint a jobb népszerűsítésnek köszönhetően maguk a szervezők is meglepődhettek a résztvevők nagy számán.
Miután megkapták a tízóraicsomagot és az esetleges felvilágosítást a tereppel kapcsolatban, 103 gyakorlott, illetve kezdő természetjáró indult neki valamelyik útvonalnak, mindenki számára adódott megfelelő táv. 46 személy jelentkezett Csíkszeredából és környékéről, 31 Székelyudvarhelyről, 23 Erdély többi részéről és 3 Magyarországról. 65 éves volt a legidősebb, 6 éves a legfiatalabb, átlag életkor pedig 36 év. A tusnádfürdői kempingtől 38 túrázó indult neki a 40 kilométeres szakasznak, Szeredai-fürdőről pedig 65 személy vágott neki a hegynek 25, illetve 15 kilométeres távokon. A hosszabb szakasz a Dél-Hargita főgerincét követte, amelybe a szentimrei Büdösfürdőn, illetve a Bilibók-pusztán kapcsolódtak be a rövidebb útvonalak. Útközben volt lehetőség pihenésre, fényképezésre, sőt, málnászásra és szedrészésre is, az energiát a szervezők által biztosított zsíroskenyérrel és teával lehetett pótolni.
Előfordult kisebb-nagyobb pillanatnyi útvonaltévesztés is, de szerencsére a készenlétben álló hegyimentőknek és Vöröskereszteseknek egyáltalán nem került dolguk a túrázókkal. Két kivétellel az összes résztvevő teljesítette a választott útvonalat, szintidőn belül, illetve szintidőn kívül. A leggyorsabb túrázó mindössze 5 óra alatt járta végig a 40 kilométeres távot, 25 kilométeren 5 óra 15 perc volt a legrövidebb idő és 15 kilométeren 4 óra. A túra nem volt verseny jellegű, mindenki saját maga számára tűzte ki, hogy szintidőn belül akarja-e teljesíteni a távot, vagy csak szervezett körülmények között szeretne túrázni, függetlenül a mért időtől. Érkezéskor megkapták a kiérdemelt oklevelet és kitűzőt, meleg bográcsos és hideg sör kárpótolta fáradozásukat. Aki ott tudott maradni, éjszakába nyúlóan bulizhatott a tábortűz körül, gitárszó kísérte a dalokat. A 22 szervező egész napos munkája nem volt hiábavaló, a rendezvény elérte célját: nagyszámú embert sikerült rávenni erre az aktív kikapcsolódásra, és talán ami a legfontosabb: kezdőket is nagyobb számban. Mindannyiuk megkapta azt, amit számukra ígértek elsősorban: egy szép élményt. Az egyesület ezúton is köszönetet mond a rendezvény fő támogatójának, Hargita Megye Tanácsának, valamint a MIKRO ATLAS Kft.-nek, a médiatámogatóknak (Fun FM, Hargita Népe, Csíki Hírlap, Csíki TV, Erdély.ma és Nemtévé) és nem utolsósorban a Vízügynek a táborhely biztosításáért. A szervezők megígérték, hogy jövő ősszel ismét lesz Dél-Hargita Teljesítménytúra. Daday Hunor, zoldportal.ro

Kozárdi példa


2012. szeptember 8., szombat

A válság kiűzte a turistákat Olaszországból

MTI, Gazdasági Rádió, 2012. szeptember 8.
Gyászos nyarat zárt az olasz idegenforgalom a Federalberghi szállodai szövetség adatai szerint. Az adatok elsősorban a hazai vendégforgalom jelentős csökkenését mutatják.
Az olasz idegenforgalomban emberemlékezet óta nem történt meg, hogy augusztusban mínuszban zárjuk a szezont - hangoztatta a sajtónak Bernabo Bocca az itáliai szállodásokat tömörítő Federalberghi elnöke. Az ágazati szövetség adatai szerint júliusban 8,9 százalékkal csökkent a szállodák olasz vendégeinek száma tavalyhoz képest, miközben a külföldieké csekély mértékben, 0,2 százalékkal nőtt.Augusztusban 3 százalékkal kevesebb olasz és 2,1 százalékkal több külföldi foglalt szobát.
Az év első nyolc hónapjában 5,6 százalékkal esett vissza az olasz turisták száma, és 1,2 százalékkal nőtt az olaszországi szállodában megszálló külföldieké. Bernabo hozzátette, hogy január óta az olasz idegenforgalom üzleti bevételei tíz százalékkal estek vissza, és az idegenforgalomban dolgozók 2,6 százaléka veszítette el állását. A szövetség azonnali beavatkozást sürgetett a római kormánytól az idegenforgalom fellendítése érdekében, és arra emlékeztetett, hogy az itáliai turizmus a nemzeti össztermék tíz százalékát termeli meg.

2012. szeptember 3., hétfő

Tánc- és mozgásszínházi fesztivál Gyergyószentmiklóson

Forrás: MTI | 2012. szeptember 03.
A dance.movement.theater elnevezésű nemzetközi rendezvényt negyedik alkalommal szervezik meg. A fesztivál idén a zene, a tánc és a mozgás közötti kölcsönhatásra összpontosít.
A gyergyószentmiklósi Figura Színház által szervezett fesztiválon tizenhárom produkciót láthat a közönség szeptember 12. és 16. között, közülük négy nagyszínpadi, kilenc stúdió előadás - mondta Béres László fesztiváligazgató hétfőn az MTI-nek. Mint felidézte, először 2006-ban szervezték meg a fesztivált. Béres László egy évvel korábban, a Figura igazgatói tisztségének megpályázásakor állt elő az ötlettel, hogy megalapítja ezt a fesztivált, amelyet kétévente tartanak.
Minden fesztiválnak van egy témája, az előzőeken az alkotói párbeszéd és a csapatmunka szerepelt a középpontban, most a résztvevők a zene, a tánc és a mozgás kölcsönhatását veszik górcső alá. Béres László szerint ebből fakadóan már egy következő fesztivál témája lehet, milyen kapcsolatban van a mozgásszínház és a tánc a képzőművészettel, az installációkkal, a multimédiával.
Az idei rendezvény kísérőprogramjában olyan koncertek szerepelnek, amelyeken a színházi előadások zenéjét alkotó művészek lépnek fel önállóan. Az idén is lesznek képzőművészeti és fotókiállítások, ami a fesztiválnak az összművészet felé elmozduló törekvését mutatja.
Az idén hat romániai, hat magyarországi és egy franciaországi társulat kapott meghívást. A fesztivál sztárvendége Nagy József Jel Színháza, amely a Woyzeck, avagy a szédület karcolata című többszörösen díjazott előadást mutatja be Erdélyben. Magyarországról a Bozsik Yvette Társulat, Artus-Goda Gábor Társulata, az Ágens Társulat, a Gergye Krisztián Társulat és Bicskei Zsuzsa is meghívást kapott. A fesztiválon részt vesz a francia Kobez Centre Memoire du Corps is. A fesztivál kerekasztal-beszélgetésein szó lesz egyebek között a magyarországi táncszínházi életről, valamint a romániai táncművészet jövőjéről.

BKK: népszerűek a budapesti hajójáratok

Forrás: MTI | 2012. szeptember 03.
Az első két hónapban több jegy fogyott, mint amennyivel az egész félévre számoltak.
A Budapesti Közlekedési Központ hétfői közleménye sikertörténetnek nevezte az újraszervezett dunai hajóközlekedést, jelezve, hogy a július 1-jei indulás óta töretlen az érdeklődés a járatok iránt. A helyszínen váltott vonaljegyekből júliusban 38.277, míg augusztusban 36.247 fogyott, vagyis már az első két hónap alatt bőven teljesültek a féléves várakozások, ugyanis a BKK eredetileg hat hónapra számolt 63 ezer jeggyel.
A tájékoztatás szerint a fővárosi önkormányzat és a BKK az adatok tükrében átfogóan megvizsgálja a szolgáltatás továbbfejlesztésének hosszú távú lehetőségeit.
A közlemény felidézte, hogy hétköznap összesen 7 hajó teljesít szolgálatot két viszonylaton, a D11-es (Újpest, Árpád út - Kopaszi-gát) és a D12-es (Rómaifürdő - Kopaszi-gát) vonalon, hétvégenként pedig 5 hajó van forgalomban a Rómaifürdő és a Kopaszi-gát között közlekedő D13 járaton.
A menetrendeket a kezdeti tapasztalatok alapján július közepén módosították, napközben sűrűbben és hosszabb üzemidővel közlekednek a járatok, délen pedig mindhárom viszonylat a Kopaszi gáttól indul. A kezdeti időszakban jellemző késések már megszűntek, a hajók ma már a meghirdetett menetrendnek megfelelően szállítják az utasokat - tudatta a BKK.