2018. március 27., kedd

A vakációban üzemel a brádi kisvasút

Gáspár-Barra Réka 2018. március 27.
A húsvéti vakáció idején újra üzembe helyezik a brádi kisvasútat. Az 1907-ben épített, keskenytávú vasút 1998-ig szolgálta a környékbeli ipari létesítményeket, 2001-től azonban csak turisztikai céllal használják, főleg ünnepek idején. 
Húsvét táján újra a vonat elé kötik a Kristyor 5 nevű gőzmozdonyt, mely után fűtött utasvagonok és bárként szolgáló vagon gurul majd Brád és Kristyor között. 
A kisvonat március 31. és április 9. között működik, Krisztyorról délben 13 és 15 órakor indul az ortodox templom elöl, Brádon pedig két helyen lehet majd felszállni rá: az ortodox templom előtt 13.25, illetve 15.25 órakor, a vasútállomáson pedig 14 és 16 órakor. Egy menettérti jegy ára felnőtteknek 20, gyermekeknek 10 lej.

Rajtol a XV. Vinvest nemzetközi borszalon és borverseny

Pataki Zoltán  2018. március 27., 
Lucia Pârvu borszakértő bemutatja a Vinvest újdonságait

Ezen a hétvégén XV. alkalommal szervezik meg a temesvári Regionális Üzletközpontban a Vinvest nemzetközi borszalont és borversenyt. A népszerű eseményt beharangozó sajtótájékoztatón megtudtuk: a borrajongók egy 25 lejes belépő árán akár 300 féle fehér-, rosé és vörösbort is megkóstolhatnak a pénteken és szombaton 10–19, vasárnap 10–17 óra között nyitva tartó borkiállításon.
A Temes Megyei Kereskedelmi, Ipari és Mezőgazdasági Kamarával partnerségben megszervezett Borszalonban 27 bortermelő, 3 importőr és 10 borászati szolgáltató kínálja portékáját. A hagyományos pincészetek mellett (Cotnari, Jidvei, Ceptura, Vincon stb.) először lesznek jelen olyan kisebb borászatok, mint a Bogdan, Kelaru, Teo, Silvania, Barza Alba.
Március 28-án, szerdán kezdődik a Vinvest borverseny, amelyre 135 mintát neveztek be a hazai bortermelők. A benevezett minták 44%-a fehérbor, 17%-a rosé és 34%-a vörösbor. A szervezők elmondták, hogy a hazai piacon feljövőben vannak a rosé és a vörösborok, miután évtizedekig az édes és félédes fehérborokat keresték a vásárlók. A borverseny díjkiosztó gálájára szombaton délben kerül sor a Regionális Üzletközpontban. A Borszalon látogatói között értékes nyereményeket sorsolnak ki a szervezők, a díjak között a résztvevők által felajánlott borok és külföldi utazások is lesznek.

2018. március 20., kedd

Szatmári turizmus az expón

2018-03-20 
Úgy általában az idegenforgalom, de elsősorban a megye vizes turisztikai adottságai lesznek kihangsúlyozva az idei Szatmáron gyártott kiállításon, nagy teret kapnak a kistermelők is.
Május 11-13-i dátummal jelentették be a szervezők tegnap a Szatmárnémetiben megrendezésre kerülő Szatmáron gyártott kiállítást, kilencven százalékban biztos, hogy ez az Independenţei utcai Rex piac területén lesz megrendezve, még egy utolsó visszaigazolást várnak a helyszínnel kapcsolatban a tulajdonostól.
Az viszont már eldőlt, hogy a mindenféle célból felhasznált víz lesz a középpontjában az idei rendezvénynek, függetlenül attól, hogy wellness, egészségügyi, vagy kikapcsolódási célból használt termálvízről, folyóvízről vagy ivóvízről van szó. Az expón jelen lesznek a strandot üzemeltető cégek, ott lesz a szatmárnémeti vízszolgáltató vállalat és minden olyan egyéb területen működő cég, amelyek kapcsolódnak az ilyenfajta szolgáltatásokhoz. A szervezők elmondták, hogy szállodák, motelek és vendégházak üzemeltetői is standot kapnak a kiállításon, továbbá étterem- és vendégház-üzemeltetőket is várnak, egyértelmű összefüggést látva a vízhez kötődő turizmus és a vendégéjszakáztatás, vendéglátás között. Kiemelten kezelnék ez alkalommal a háztáji termelőket, a tradicionális portékákat készítőket is, számukra is lehetőséget biztosítanak a bemutatkozásra, kapcsolatfelvételre, ezek átfogóbb támogatását remélik attól, hogy meghívják a négy szatmári helyi akciócsoport (GAL) képviselőit is. Az expó iránt érdeklődő kistermelők a drwsm.ro internetes oldalon, vagy Szatmárnémetiben a Fragilor utca 1. szám alatti székhelyen vehetik fel a kapcsolatot a szervezőkkel.
Az előzetes program szerint május 11-én, pénteken délután kettőtől tartanák a megnyitót, az első nap programjai hatig tartanának. Szombaton tíz órától nyitná meg kapuit az expó, termék- és szolgáltatás-bemutatók, különféle prezentációk lennének ezen a napon, vízzel kapcsolatos szimpoziont tartanának az Apaserv Rt. emberei. Házi receptjeiket mutathatnák be kóstolással egybekötve a tájjelegű ételek készítői, tradicionális termékeiket ismertethetnék a kézműves-mesterek, szombaton tartanák a szatmári készruhagyártók divatbemutatóját és a sportbemutatókat. Vasárnapra, az expó utolsó napjára hasonló programokat szerveznek, tíztől délután ötig zajlanának az események.
Princz Csaba