Csobbanás vagy koppanás?

http://www.szabadfold.hu/lakohelyem/csobbanas_vagy_koppanas_termalfurdok_gyogyturizmus

2012. JANUÁR 23.szerző: Palágyi Edit

Hiába páratlan a magyar termálvízkincs, egyelőre veszteséget veszteségre halmoz. A Nemzeti Fürdőszövetség elnöke szerint csak oda könnyű turistát csalogatni, ahol kuriózummal is előrukkolnak. A sodrófolyosó és a szauna már kevés, valami „világcsoda” kell…

Hiába a díszes medencék és szaunák, a turistákat a különlegességek vonzzák 

Fotó: Németh András Péter

Ki a sajgó végtagjait kúrálná valamelyik híres gyógyvizünkben, ki felfrissítő wellnesshétvégére vágyik – aki szereti és teheti, kihasználhatja termálvizeink kivételes adottságait. A jó évtizede kezdődött fürdőfejlesztési láztól azonban számos település „lebetegedett”. Hazánkban nagyjából 350 közfürdő várja a vendégeket, ám java részük veszteséget termel. Kovacsics Imre, a Nemzeti Fürdőszövetség elnöke gyors segítséget és összefogást sürget, hogy ne kerüljön lakat a közfürdőkre. Ha már kincset érő gyógyvíztengeren csücsülünk, legyen hasznunk belőle…

– Az első Széchenyi Tervben kiváló ötlet volt, hogy a föld alatt rejtőző termálkincsre fürdőket építsünk. Nincs tengerpartunk, mint a horvátoknak, nincsenek síparadicsomaink, mint az osztrákoknak, nekünk gyógyvizeink vannak. Csak aztán jött a kis magyar valóság... A legtöbb új létesítményt valamelyik önkormányzat valósította meg, részben jókora hitelből, s ők lettek a fenntartók is. Még nagyobb baj, hogy több száz hazai fürdő fantáziátlanul, egy kaptafára épült, és – tisztelet a kivételnek – energiát pazarlóan, silány anyagokból. Ma az önkormányzatok évente 25-35 milliárd forintot áldoznak a fürdőik fenntartására – csakhogy lassan nem tudják miből előteremteni a pénzt! Dunaújvárosban és Esztergomban 4-6 milliárd forintból épült élményfürdőkre került lakat, a zalaszentgróti csak nyáron nyit ki, s még Nyíregyháza is azzal kényszerül spórolni, hogy hét közben bezár – magyarázza az elnök.

– Ha az ötlet jó volt, miért nem tolonganak a csobbanni vágyók?

– A települések szinte egymást hajszolták bele a versenybe, mondván, nekik is kell fürdő, ha a szomszédnak van, ám a működtetéshez nem igazán értenek. Nem újdonságokkal és különlegességekkel csábítanak, hanem azzal, hogy még olcsóbban adják a belépőjegyet, így aztán kész ráfizetés az egész. A hely¬beliek és a környékben élők a fürdővendégeknek általában csak a tizedét adják. Messzebbről kell odacsalogatni a turistákat, ehhez azonban marketingfogások kellenek. Ezért is javasoltam, hogy „államosítsák” a közfürdőket, mivel így például közös kampányokba kezdhetnének. Egy-egy létesítmény csupán nevetségesen keveset, néhány milliót költhet reklámra, de ha 300 hely összefog, akkor már másfél milliárd forintról van szó, s ennyiből jókora hírverést csaphatnánk külföldön is a magyar gyógyvíznek. A közösen működtetett fürdők számára jóval olcsóbban vásárolhatnánk például az energiát, a vegyszereket is.

– Ezért is javasolták, hogy nevezzenek ki „fürdőügyi” kormánybiztost?

– Nem újabb vízfejet szeretnénk, hanem azt, hogy egy tapasztalt és felkészült szakmai csapat vegye kézbe a létesítmények működtetését, miközben a tulajdon megmaradhat a településeknél. Ha nem teszünk semmit, a fürdők öt év alatt megduplázzák a veszteségüket, elvesztik látogatóik kétharmadát, s tömegesen bezárhatnak. Épülettorzóik olyan lepusztult képet mutatnak majd, mint a szovjet laktanyák a katonák kivonulása után.

– Azért jó példákat is említsünk: gőzerővel készülnek a makói gyógyfürdő január 20-i ünnepélyes megnyitójára.

– Japántól Izlandig sokféle gyógyfürdőt láttam, de ilyen csodát még nem. Makón azt bizonyítjuk majd, hogy nemcsak a gyógyvíz hírével, de egy építészeti remekművel is idevonzhatjuk a vendéget, akár a világ távoli pontjáról is. Ez a Makovecz Imre megálmodta fürdő a maga nemében egyedülálló. Nagyobb, mint a nemrég elhunyt Kossuth-díjas építész tervezte sevillai világkiállítási pavilon volt. Emellett persze a kényeztetésről, például a rózsaszirmokkal hintett marosi gyógyiszappakolásról sem kell lemondaniuk a Makóra érkezőknek. Egy másik példa: Balmazújvárosban a nyáron nyílik meg hazánk első öko-pusztai fürdője, melynek látványelemei a közeli Hortobágyot idézik. Ott például üvegtáblák közé zárt kukoricaszemek jelentik majd a dekorá­ciót, hogy hűek maradjunk az alföldi puszták világához.

Akár kikapcsolódásra, akár gyógyulásra vágyunk, számos olyan helyet találunk a nagynevű gyógyfürdők – például Hévíz, Sárvár, Hajdúszoboszló – mellett is, ahová különlegességgel csalogatnak.

Győrben például nemcsak az élményelemekre és az óriáscsúszdára büszkék, hanem a csont- és ízületi betegségeket, gyulladásokat enyhítő gyógyvízre is. Sőt a fürdő a város közepén fekszik, így a medencében üldögélők a püspöki vár festői látványában is gyönyörködhetnek.

Eger ugyancsak méltán nevezheti magát fürdővárosnak. A nemrégiben felújított Török fürdőben a reumakórház betegeinek fájdalmait enyhítik, de a turistákat is különleges, kényeztető masszázzsal és keleties hangulattal várják.

Kehidakustányról az utóbbi években egyre többet hallunk. Ide legfőképp a családokat invitálják, s a szállásul szolgáló élményfalu házaiban a bababarát szolgáltatásokról sem feledkeznek meg.

Hullámvölgyben. Gelse Termálvölgye feledhetetlen csobbanást ígért, azonban majdnem a zalai települést nyelték el a hullámok. – Felelőtlen döntés volt ekkora adósságba verni a falut a fürdőépítés miatt – mondja Szegedi Ferenc, a község polgármestere. A Kis-Balaton mellett fekvő „mintafalu” előző vezetése 850 millió forint hitelt vett fel, aminek a kamatait is nyögni kell, ráadásul a fürdő fenntartása évi 10-15 millió forintos veszteséggel jár.

Előbb az önkormányzat cége üzemeltette, míg felszámolási eljárás nem indult ellene, majd szakmai befektetőt kerestek e feladatra. Az önkormányzatot adósságrendezési eljárásba vonták, pénzügyi biztos irányítja a gazdálkodást. Szívesen túladnának a fürdőn, melynek könyv szerint értéke több mint egymilliárd forint. A megálmodott termálvölgy még csak félig épült ki – hiányzik a külső medence, s terveztek egy szállodát is –, ám a falu máris rendesen befürdött vele.

Így éljünk száz évig!

http://www.szabadfold.hu/lakohelyem/igy_eljunk_szaz_evig

2012. JANUÁR 24., szerző: Balogh Géza

Nem vagytok ti emberek! – így dorgál bennünket Gyürében Zsoldos Ferenc, miközben nyakán kidagadnak az erek, mert egy többmázsás beton cefréskádat próbál a helyére billenteni. Egyedül, mert mi ketten, a fia és jómagam már feladtuk, de az öreget nem olyan fából faragták. Pedig benne van már a korban: tavaly őszön múlt százéves.

Zsoldos Ferenc tavaly ősszel múlt százéves 

Fotó: Németh András Péter

Gyüre kicsi falu Vásárosnamény közelében, a Tisza partján, itt látta meg a napvilágot Ferenc bátyánk. Nyolcan voltak testvérek, ő a hetedik. Egy lány és hét fiú, s mindegyik szakmát szerzett. Apjuk jó gazda volt, ötven hold földdel, de úgy tartotta, a szakma biztosabb. Hetedik fiát asztalosinasnak adta, Kisvárdán, a nagy hírű Binó mesternél tanult.

– Szigorú ember volt, de megtanította velünk a szakmát – emlékszik a nyolcvanöt-kilencven évvel ezelőtti időkre Ferenc bátyánk, miközben a műhelye felé terelget bennünket.

Ez viszonylag fiatal: a házzal egyidős, 53-ban épült. Addig a folyó másik partján, a felesége falujában, Tiszaviden laktak, de itt több munka ígérkezett, meg a telek is ingyen volt, hát ide építkeztek. Persze az összes famunkát ő készítette, mint ahogy a faluban is majd minden ajtó, ablak az ő kezét dicséri.

– Szerettem volna, ha Barna is annak áll, de nem akarta – néz rám meg a fiára, akiből végül etnográfus lett meg a nyíregyházi rádió főszerkesztője. Az se kutya, de azért egy asztalos Gyürében…!

Igaz, nem sokáig asztaloskodhatott ő se a szülőfalujában. Jött a téesz, amit egyetlen porcikája se kívánt, vette hát a betyárbútort, meg se állt Debrecenig. Élte a szabolcsi, beregi emberek kétlaki életét: hét közben a város, hétvége meg otthon, a kertben. Mert nehogy azt higgyük, hogy a szabolcsi kőművesek, ácsok, asztalosok pihenni jártak haza! Várta vagy kétszáz almafája, az pedig tömérdek munkával jár. Még szerencse, hogy volt egy szép kis szőlője is kint a „hegyen”, ahol kipihenhette magát. A ka¬pálás, permetezés, koccsolás közben.

A szüret igazi ünnep volt valóban. Akkor a beregi rokonok is átjöttek a Tiszán, tanárnő lánya, a felesége kacsát sütött meg húslevest főzött. S akkor még egy kis pálinka is lecsúszott. Sőt később, a felesége tizenöt évvel ezelőtti halála után is jó darabig. Reggel egy stampedli szilva, egy pohár paradicsomlé, aztán egy kis munka, majd a früstök, és az elmaradhatatlan kávé. Ma is jó az étvágya, de a kedve nem mindig: a pálinkát már nem veszi be a gyomra.

– Nem is élem én ezt már túl! – sopánkodik, aztán sorra veszi a műhelyben az asztalosszerszámait. Gyaluk, fűrészek, fú­rók, vésők sorakoznak a padon, fénylik mind, látszik, hogy használatban vannak.

A múlt héten is csinált két kisszéket – csak a lábak kifúrása eltartott fél nap! De elkészült, és az egyiket nyomja is a kezembe:

– Ajándék – mondja. – Majd megemleget róla.

Nassoljunk különlegességet!

2012. JANUÁR 25., szerző: Borzák Tibor

Hajdanán nemigen roskadoztak a boltok polcai az édességektől, a tanyavilágban meg éppenséggel kirívó ritkaságnak számított. A paraszti lelemény azonban kitalálta a csíramálét, aminek újrafelfedezése megalapozta Lídia asszony ceglédi családi vállalkozásának sikerét.

Lídia asszony egy régi recepthez nyúlt vissza

Füle Ferencnének gyermekkorában „esete” támadt ezzel a csemegével. Csemői tanyájukon már ötéves korától besegített a családi gazdaságba, rábízták a libák legeltetését. Addig nem is volt semmi baj, míg egyik nap csíramálét nem készített az édesanyja. A friss finomság csupán rövid ideig maradt érintetlenül a kamrában, mert a kis libapásztor megdézsmálta, miközben a gágogó szárnyasok a kukoricásban lakmároztak. Így történt, hogy a csíramálé miatt Lídiát jól elnáspángolták.

– Szüleink mind az öt gyermeküket kitaníttatták, én a vendéglátóiparban találtam meg a számításaimat – idézi a múltat Füléné. – Sokáig külföldön dolgoztam, a rendszerváltozás után lejárt a szerződésem, hazajöttem. Úgy gondoltam, elérkezett az ideje a családalapításnak. Férjhez mentem, született két gyermekem. Építkezésbe fogtunk Cegléden, az pedig csak nyelte a pénzt. Törtem a fejem, mihez kezdhetnék. S akkor eszembe jutott édesanyám csíramáléja! Csináltam egy tepsivel, vittem belőle a szomszédoknak. Nagyon ízlett nekik, újabb adagot kértek, de már ingyen nem fogadták el. Ha majdnem üres a kassza, az aprópénznek is örül az ember.

Egyre többen ízlelték és szerették meg rögtön a múltbéli étket. Lídia erre alapozta a vállalkozását. Lassacskán „beetette” a ceglédieket, alakulgatott a vásárlóközönsége. Azonban az uniós előírások száműzték a piacokról a házilag készített termékeket, így a csíramálét sem lehetett árusítani. Lídia nem akart erről tudomást venni: napról napra kirakta a portékáit, az ellenőrök pedig menetrendszerűen hazaküldték. Aláírásokat gyűjtött, levelekkel bombázta a hivatalokat, a politikusokat. Végre zöld jelzést kapott a kistermelői áru értékesítése, a csíramálénál az volt a feltétel, hogy hőkezelt legyen.

– Sokan gondolják: olyan egyszerű a receptje a gabonából készülő süteménynek, hogy bárki képes megcsinálni – mosolyodik el Lídia asszony, aki az utóbbi években szakmai díjakat, elismerő oklevelet kapott. – Mekkora tévedés! 

Jómagam is megfizettem a tanulópénzt. Húsz év kellett, hogy a búza csíráztatásához és a massza előállításához megtaláljam a legjobb technológiát. Most már a termékkör bővítésére is gondolhatok, nemrég sütőtökös finomságokkal rukkoltam elő. A manufaktúra modernizálása, bővítése is elengedhetetlen. A vevőim még jó ideig biztosan megtalálnak majd a budapesti, szolnoki, ceglédi piacon. 

A ceglédi hungarikumok receptjei titkosak. Így amikor vendéglátónk megkóstoltatja velünk a csíramálét, a kókuszos sütőtökgolyót és társait, csak mélázhatunk: miként is készülnek e különleges finomságok.

Regénybe írták. A csíramálé fényes, aranybarna, mézédes, zsírtalan – melegen a folyós tejbegrízhez, hidegen a kacsazsír ikrás szerkezetéhez hasonlítható – alföldi tájjellegű sütemény. A Kisalföldön kőttés, kőtés, kötis, Tata környékén csiripiszli, Orosházán sza¬lados néven ismert. A „fenséges, mézédes csíramálé” Jókai Az aranyember című regényében is feltűnik.

Szomorú szíjgyártó

http://www.szabadfold.hu/lakohelyem/szomoru_szijgyarto

2012. JANUÁR 26. szerző: Bozsér Erzsébet

Nemrég még keresett mester volt János Zoltán: nem győzték dicsérni igényes, szép lószerszámait. Most nehéz idők járnak, kénytelen volt szögre akasztani a szabászkést. De nem adja föl.

Régen keresett mester volt Fotó: Kállai Márton

Magyar és német nyelvű cégtábla állít meg János Zoltán himesházai szíjgyártó, lószerszámkészítő házánál. Korosabb mesterre számítok, de mindössze 36 éves fiatalember invitál a ház alsó szintjén kialakított műhelybe. Az épület hátsó részében módos parasztistállót látok.

– Édesapám gazdálkodott a háztájiban, így hízóbikák és igáslovak között nőttem föl. Mindig nagyon szerettem a lovakat: Isten legszebb teremtményei. Apámmal gazoltam a kukoricát a lókapával, vezethettem a lovat a sorok között, jó pár kilométert raktam a lábamba. Apai ösztönzésre kezdtem el a keszthelyi agráregyetemet, de hamar rájöttem, nem nekem találták ki. Apám megharagudott rám, s csak később békélt meg, amikor látta, hogy jól megy a szíjgyártás.

– Hogyan jutott eszébe éppen ez a mesterség?

– Szerettem a lovasbemutatókat, az állatvásárokon pedig szívesen nézegettem a lószerszámokat. Éreztem, hogy rááll a kezem, s a látottaknál szebbeket is tudnék csinálni. Így mentem levelezőként Budapestre szakmát tanulni. Szerencsém volt: Pánczél Attila személyében kitűnő mesterre akadtam. Először német lovasember vett tőlem lószerszámot, még 1997-ben, attól fogva egyre több lett a megrendelőm.

A kis műhelyben a fő helyet patinás bőrvarró gép foglalja el: muzeális darab, a lószerszámok javításánál használták. A sarokban sokfió­kos, úgynevezett csatos szekrény rejti a különféle kellékeket. Szép rendben sorakoznak a különféle speciális szerszámok: a félholdkés, a tolókés, a sokféle méretű ár, a szabászkés, a szíjvégleütő. Egy különleges székről megtudom, hogy az a „csikó”, a kézi varrásnál segíti a mestert. Rúdon átvetve javításra váró pónikápa lóg, s szinte csipkeszerűen font homloksallangok.

– Mit kerestek a megrendelők?

– Főként a versenysporthoz, a díjhajtáshoz és a maratonhoz varrtam szerszámokat, igáshoz nem sokat készítettem, A díjhajtás lószerszámainál a vevő országának hagyományaihoz illeszkedtem. Így a magyarosra jellemző a rézveret, a szügyhám, a nyakszíj, a segédnyakszíj, a kápa és a gömbölyű bőristráng, manapság viszont a villás nyakszíjjal ellátott német, belga, holland stílusú lószerszám a divat. Sokfélét gyártottam, hamar elterjedt a munkám híre a németek körében, hozták a mintát, milyet csináljak. Az első nagyon meglepődött, amikor a magával hozott lószerszámoknál szebbeket készítettem. Volt idő, hogy húsz órát is dolgoztam naponta. Eljártam külföldi versenyekre, kiállítottam a munkáimat, jöttek is a megbízások sorjában. A legtöbb német földről érkezett, de Svájcba, Olaszországba, Hollandiába is bőven dolgoztam. A leesett-megmaradt anyagból öveket, táskákat készítettem. A rézvereteket Tápió­bicskéről szoktam beszerezni egy ottani mestertől, a díszes fonatokat pedig a magam fantáziája szerint csináltam.

Nézegetjük képekre örökített igényes munkáit, melyek tanúskodnak róla: János Zoltán kitűnő mestere a szakmájának.

– Csak most nincs munka – mondja lehangoltan. – Egy éve elmentem vagyonőrnek, hogy megéljünk a családommal. A külföldiek nem jönnek, az itthoniak meg a pénzszűkében legfeljebb javítást kérnek. Ráadásul megjelentek a piacon a pakisztáni, az indiai és persze a kínai csillogó-villogó lószerszá­mok. Olcsók, de csak használat közben derül ki, mennyit érnek. Nehéz, hogy nem élhetek a mesterségemnek, de sosem adom föl a reményt: megmutatom még, mit tudok.

Éléskamrák kincsei Bogácson

http://www.szabadfold.hu/lakohelyem/eleskamrak_kincsei_bogacs

2012. JANUÁR 27., szerző: Palágyi Edit

Spájzmustrára hívta vendégeit a fürdőjéről híres Bogács, ahová a bükkaljai borokon túl immár a gasztronómia is csalogat. A stelázsik kincseit látva, kiderült: valóban érdemes megőrizni nagyszüleink tudományát.

Fotó:_____Habik Csaba">">

A mindig vidám tardi hímzőasszonyok a konyhában is remekműveket alkotnak 

Fotó: Habik Csaba

Dédanyáink olyas varázslók voltak, hogy a nagy szegénység ellenére marék lisztből, kevés száraztésztából, néhány szem krumpliból s abból, ami a kertben megtermett, háromfogásos ebédet rittyentettek. A paraszti konyhában semmi sem mehetett veszendőbe. A krumpli főzővizéből például remek leves készült, csak kis pirospaprika és némi reszelt tészta kellett bele – magyarázta a kamramustra házigazdája, Csetneki László, aki a gyerekkorából máig emlékszik, hogy a dédmamája Dollártanyán még februárban is szaftos körtét húzott elő neki az árpa közül. S mivel vendéglős lévén maga is járatos az ízek világában, mindjárt sorolt néhány olyan fogást, amit adagonként ötven forintból is kihozhatunk a spórolós napokon. Ilyen például a köretnek is remek ganca. Ehhez a burgonyát megfőzték, összetörték, liszttel összekeverték, majd evőkanállal a pirított hagymával „feljavított” szalonnazsírba szaggatták, és a sütőben átpirították.

„Szegények vagyunk, de jól élünk!” – hirdette a falvédő a bogá­csi közösségi házban berendezett kamrák egyikében. Nemcsak a Bükkalja falvai – Szentistván, Tard, Noszvaj – jöttek el megmutatni éléskamrájuk kincseit, de a tucatnyi kiállító közül Nyékládháza, Karancslapujtő, Tápióbicske hagyományőrzői sem hiányoztak. Érkezett egy „főzicskézős”csapat Erdélyből, Sepsiszentgyörgyről is: ők például hamulúggal hajalt, cukorral eltett kukoricát, fenyőtobozból készült köhögéscsillapító szörpöt és talyi¬gakeréknyi krumplis kenyeret hoztak.

„A hasunkat valamennyien szeretjük, s nagyanyáink ételeinek ízét még a szánkban őrizzük. Fontos, hogy ne felejtsük el az emlékeinket, és a környékbeli termelők árui is vevőre találjanak, ezért is találtuk ki a hagyományteremtőnek szánt falusi kamramustrát” – mondta Bogács polgármester asszonya. Csendesné Farkas Edit gyakorló háziasszonyként a helyi specialitásnak számító haluskaleves receptjét is megosztotta velünk.

A csombékos haluskaleveshez először 4 tojásos gyúrt tésztát készítünk, ezt kinyújtjuk, és néhány centi széles, arasznyi hosszú csíkokra vágjuk. A csíkokat megszórjuk pirított hagyma és elmorzsolt kolbász keverékével. A tésztadarabokat felcsavarjuk, és csomót kötünk rájuk, hogy a töltelék ne folyjon ki. A „csombékokat” sós vízben kifőzzük, majd a főzővizéből elkészítjük a levest. Kevés zsiradékon hagymát pirítunk, sóban eltett darált zöldséggel és petrezselyemzölddel ízesítjük, paradicsomlevet öntünk hozzá, s belefőzünk néhány krumplit. A levesbetétnek szánt csomókat felszeleteljük, majd rámerjük a forró levest.

Izgalmas dolgokra is felfigyelhetett a vendégsereg. A nyékládházi Laczai Zoltánné például egy ritka zöldségféléből, az okrából készült savanyúsággal jeleskedett. A pándiak olyan menüt állítottak ki, amelynek minden fogásában felbukkan a híres pándi meggy. A bükkaranyosi Hamari Jánosné menta- és berkenyelikőrjével lepte meg az érdeklődőket. A Tápió­bicskéről érkezett Vér János pedig nemcsak a tehén első tejéből készült peccpitével meg hagymás-füstölt szalonnás kukoricamáléval kínálgatott, de a Tápió vidékén gyűjtött receptjeit is megosztotta bárkivel.

Hódít az olcsó turizmus

http://www.szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article%2CPArticleScreen.vm/id/68925
2012. január 24.

Az elmúlt évben megszaporodott azoknak a hazaiaknak a száma, akik honlapon hirdetett szelvények révén jutottak kedvezményes nyaraláshoz-teleléshez. Ily módon hatvanezren jutottak el a hegyekbe, húszezren a tengerpartra, huszonnégy ezren Olaszországba, tizenhat ezren Bulgáriába, ötezren Párizsba, négyezren Velencébe stb. Az ilyen célokra költött pénzösszeg elérte a 15 millió eurót. Ebből a gazdasági válság nyomán született kényszermódozatból a közvetítő társaságok nyernek 15–30%-os kezelési költséget, az 50%-os árengedményt viszont a turistairodák és a szállodák sínylik meg. Viszont számukra gyógyír, hogy ily módon burkolt reklámhoz jutnak.

Felhívás!

Vállalkozó „sógorok” érdeklődése Siebenbürgen iránt

http://www.szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article%2CPArticleScreen.vm/id/68620 

2012. január 17.

Ö. I. B.

Az ausztriai Osztrák–Magyar Társaság (OMT) elnökségével találkozott decemberben Salzburgban az MPP Gazdasági és Vidékfejlesztési Szakosztályának küldöttsége, hogy az együttműködési lehetőségeket tekintsék át. Az erdélyi felet tizennégy Kolozs, Hargita és Bihar megyei gazdasági szakember képviselte. Az OMT gazdasági részlegét Ladislau Maior vezeti, erdélyi képviselőjüknek pedig a kolozsvári Keizer Róbertet választották meg.

A Társaság márciusban Bécsben erdélyi gazdasági fórumot rendez, amelyre Németországból, Svájcból és Ausztriából várnak részvevőket: vállalkozókat, civil szervezetek küldötteit, politikusokat. Erdélyből önkormányzatok és nemkormányzati szervezetek képviseltetik majd magukat. 

A nem titkolt cél betörni ezekre a nyugati piacokra. Az előzetes informálásból kiderült, hogy régiónk tekintetében a turisztikai ügynökségek, a vadásztársaságok, a bányászat és az ipar iránt mutatkozik érdeklődés.

Az erdélyiek delegációja egy gazdasági találkozón is részt vett, amelyen népszerűsítette tájaink, főleg Kolozsvár kihasználatlan befektetési lehetőségeit. A visszhangokból kiderült, hogy a „sógorokat” érdekli a só és más ásványi anyagok elérhetősége. 

Cserében olyan korszerű technológiát honosítanának meg nálunk, amely a megújuló energiatermelést érvényesíti (pl. a közvilágításban használt energia 90%-át meg lehet spórolni), önellátó napelemekkel felszerelt parkolóházakat hoznának be, amelyek a számukra szükséges energiával látják el magukat, korszerű mezőgazdasági gépeket hoznának be, miközben érdeklődnek hagyományos népművészeti termékeink iránt. Ezzel kapcsolatban részletesebb információkat azerdelyipolgar.blogspot.com szolgáltat.

Folytatódik az MPP által kezdeményezett biomasszaüzemek telepítésének előkészülete. Ennek érdekében a japán vállalkozók január végén előszerződések megkötése céljából érkeznek Bihar, Szatmár, Máramaros és Szilágy megyébe.

Szomszédoltunk: disznótorok, böllérversenyek

http://itthon.hu/aktualis/programajanlo-2012-120103

Tóparti Böllérviadal Mályiban

Mályi, 2012. január 14.

Rendezvény jellege: gasztronómiai fesztivál

Nagyméretű gasztronómiai fesztiváltrendeznek a Borsod megyei Mályiban. Az eredetileg Ónodon megrendezett Böllérfesztivál ötletgazdája és szervező csapata Mályi település önkormányzatával és lelkes lakóival karöltve 2012 január 14-én a Mályi tó festői környezetében rendezi meg azt a "makro" disznótort, immár harmadik alkalommal, ami kiválóan illeszkedik a régió gasztronómiai térképére. A rendezvényre több ezer vendéget várnak a szervezők. A fesztivál megeleveníti a falusi disznótor, és a háztáji ételek készítésének hagyományait, amire egyre többen kíváncsiak és egyre többen fogékonyak az országban. A rendezvény szervezőgárdája az idén is számos hagyományőrző elemet ígér a vendégeknek, és természetesen több újdonságot is, ami az előző években még nem volt. Egésznapos élő szinpadi programok, kézművesek, pálinka és borházak bemutatkozása, sólymász és vadászmadár bemutató, lovaglás, népi játékok, sok kiegészítő program és rengeteg toros finomság várja az érdeklődő vendégeket. A szinpadon fellép a Kisötlet Gyermek Színház, Százszorszép Dalkör, Zagyva Banda, Igrice Néptánc Együttes, Kisteleki Gergyely sólymász, Farkas Tamás musical, Kiss Kata Zenekar és a Slamo Revans.

Helyszín: Mályi, Berki Géza sétány és a Vitorlás melletti park

Telefon: 06 20 325 5525

E-mail: v.demeter@freemail.hu

Honlap: http://www.wix.com/hentesverseny/hentesverseny

Belépődíj: bizonyos szolgáltatásokért vagy programokra való bejutásért fizetni kell

IV. Tenkesalja Böllérverseny

Siklós, 2012. január 14.

Rendezvény jellege: gasztronómiai fesztivál

Hagyományőrző rendezvény a népi disznóvágások hangulatában. 2012. január 14. (szombat) Siklós, Tenkes Kapitánya Lovastanya (Széchenyi u. 72., a Riczu Tüzép mellett) Pick 400 m-es kolbász rekordkísérlet! Programok: 07.30 Fogópálinkás köszöntő 08.00 Megkezdődik a „nagy disznóvágás” 10.00 Sztárok a porondon: Csordás Tibi - Latin Show, Lui mágus, Farkasházi Tivadar, Müller Attila, Leó Nóta TV, Kefir, Beleznay Endre 15.00 A verseny értékelése 16.00 Eredményhirdetés Zsűrielnök: Bede Róbert TV Paprika

Helyszín: Tenkes Kapitánya Lovastanya

Telefon: 06 72 579 215 vagy 06 30 946 8155

E-mail: tenkeslovastanya@freemail.hu

Honlap: www.tenkeslovastanya.hu

Belépődíj: 500 Ft

Aktív turizmus

http://itthon.hu/ 

Ha érezni akarja a szabadságot, ha elege van a világból - pattanjon a bicikli vagy a ló nyergébe...

Tudta, hogy Magyarország tájain az aktív kikapcsolódás fellegvárát találja?

Itt az idő, hogy olyan élményekkel gazdagodjon, amelyekre lehet, hogy nem is gondolt!

A vízi sportok szerelmeseinek különböző adottságú tavak és folyók vizei nyújtanak felejthetetlen élményeket, az extrém sportoktól a hangulatos csónakázásig minden lehetőség adott hazánk vizein. Változatos táj, érintetlen, lenyűgöző vidék, csodálatos növény- és állatvilág várja a természetbe vágyókat. A napsütés, a friss levegő és a harmonikus környezet is megteszi a hatását, de egy frissítő túra egy gyönyörű dimbes-dombos vidéken, egy felejthetetlen lovaglás egy virágba borult mezőn, vagy kerékpározni egy festői tájon, ezek mind hozzájárulhatnak ahhoz, hogy kellemesen elfáradjon, vagy kipihenje magát.

Életünket ezek a csodálatos élmények teszik színessé, örömtelivé!

A speciális kikapcsolódásra vágyók, mint a golf, vadászat vagy barlangászat kedvelői is rengeteg lehetőség közül válogathatnak. És ha kellemesen elfáradt, érdemes hazánk számtalan szálláslehetőségei közül néhányat kipróbálni, akár egy wellness hotelben a mozgástól igénybe vett izmokat ellazítani.

Élje át ezeket a felejthetetlen élményeket Magyarországon!

Megjegyzés

Mi hozzátennénk,hogy élvezheti "kombináltan", ha a fenti ajánlat mellett meglátogatja Erdély s ezen belűl Kalotaszeg rejtelmesen szép tájait!