2018. december 31., hétfő

Jókivánság


Bort búzát, békeséget!
Minden kedves olvasónknak Boldog Új Esztendőt, kivánunk 2019-ben

2018. december 30., vasárnap

Soha ennyien nem kerekeztek a Tisza-tó körül

HÍR TV 2018. december 30., 
Minden eddiginél többen, 57 ezren túráztak kerékpárral 2018-ban a Tisza-tó körül, többen, mint az elmúlt két évben összesen; a tározótó és természeti környezete iránt megnőtt bringás érdeklődés arra sarkallja a fenntartókat, hogy 2019-ben megépítsék a teljes túrakörhöz még hiányzó 9 kilométeres bicikliutat – közölte a mesterséges tavat üzemeltető vízügyi igazgatóság területi szakaszmérnöke.
Míg 2016-ban 20 ezer 540, egy évvel később 30 ezer 884 kerékpáros hajtott át a Tisza-tó kiskörei duzzasztóművénél lévő mérőponton, addig 2018-ban már nyáron látszott, hogy minden eddiginél nagyobb lesz a bringás forgalom – ismertette Fejes Lőrinc.
A Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság szakaszmérnöke megjegyezte: statisztikáikban csak azok a kerékpárosok szerepelnek, akik áthaladtak a duzzasztómű felett, tehát, akik például Abádszalókról tekernek Tiszafüredre, vagy Kisköréről Poroszlóra, azok nem jelennek meg ebben a nyilvántartásban.
A szakember a kerékpáros turizmus ugrásszerű fejlődését többek között azzal magyarázta, hogy a tó vízszintjénél 4-5 méterrel magasabb gátkorona aszfaltján haladva „egy csodálatos mozgó panorámapáholyból” gyönyörködhetnek a Tisza-tóban a kirándulók. Emellett a környezet ideális kerékpárversenyek lebonyolítására is.
Az elmúlt években, döntően pályázati pénzekből kiépített, közel 70 kilométer hosszú, a tavat körülölelő, aszfaltozott kerékpárút egy 9 kilométeres szakaszát eddig a 33-as főúton kellett megtenni. 2019-ben azonban már ott is kiépítik a bringások számára biztonságos külön utat Tiszafüred és Poroszló között. A fejlesztési tervek szerint a gáton több számlálókaput felállítanak, amelyek nemcsak a biciklis áthaladását, hanem annak mozgási irányát is képesek lesznek rögzíteni, ismertette Fejes Lőrinc.

2018. szeptember 12., szerda

Lendületben a turizmus

2018. 09. 11. MTI
Továbbra is lendületben van a magyar turizmus a Központi Statisztikai Hivatal kedden közölt júliusi mutatói szerint - kommentálta a statisztikai adatokat a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).
Az év első hét hónapjában az egy évvel korábbihoz képest 5,6 százalékkal több vendég érkezett Magyarországra, és 8,5 százalékkal tovább nőttek a szálláshelyek bevételei is - írták. Az MTÜ abban bízik, hogy a Kisfaludy-programban a kormány támogatásával megvalósuló szálláshelyfejlesztésekkel a vidéki panziók és szállodák egyre versenyképesebbek lesznek, a beruházásokkal pedig a magyar turizmus eredményei tovább fogak emelkedni.
Idén július végéig 7,1 millió vendég összesen 17,5 millió vendégéjszakát töltött el a hazai szálláshelyeken. Továbbra is élénk a magyarok belföldi utazási aktivitása, amit az első hét havi összesítésben a belföldi vendégek számának 4,7 százalékos növekedése is mutat. A belföldi turizmus bővülését a SZÉP-kártya mellett az is támogat, hogy a magyar családoknak egyre több pénzük jut a szabadidő tartalmas eltöltésére - írták.
Júliusban megugrott a külföldi turisták száma. Idén csak júliusban a tavalyi évhez képest 6,7 százalékkal több, 700 ezer turista érkezett külföldről Magyarországra, akik összesen közel 2 millió vendégéjszakát töltöttek el a hazai szálláshelyeken. Jelentősen nőtt a Spanyolországból, az Egyesült Királyságból, Izraelből és Kínából érkezők száma, de elsőszámú küldő piacról, Németországból is tovább nőtt a beutazó turizmus.

Rengetegen látogatják a fürdőket

Többen fürdőznek, országszerte magas a fürdők látogatottsága, sok a belföldi és külföldi vendég - számolt be Boros László Attila, a Magyar Fürdőszövetség elnöke az MTI érdeklődésére kedden.
Ha az időjárás egész augusztusban hasonlóan forró marad, több fürdő rekord vendégszámot érhet el az idén - tette hozzá.
Kitért arra, hogy június második felében és júliusban nehezen indult a szezon a magyarországi fürdőkben a hűvösebb idő miatt, de ezt most felváltotta a tartós meleg. Aláhúzta, hogy ez egyértelműen kedvez a fürdőknek, az üzemeltetők növekvő vendégforgalomról számoltak be, több fürdő teltházzal üzemel, és hosszabb nyitva tartással várja a vendégeket.
A Strandok éjszakáján is több fürdő teltházzal üzemelt, nagy volt az érdeklődés, múlt pénteken az ország 40 fürdője várta meghosszabbított nyitva tartással, kedvezményes belépőkkel, és szórakoztató programokkal a strandolni, fürdőzni vágyókat.

2018. augusztus 3., péntek

Turizmus: valamelyest nőtt a vendégéjszakák száma

Az idei első fél évben 2,5 százalékkal, 10 millió 360 ezerre nőtt a vendégéjszakák száma Romániában a tavalyi azonos időszakhoz mérten – közölte pénteken az országos statisztikai intézet.
A vendégéjszakák több mint háromnegyedét román turisták töltötték el, a 23,2 százalékát külföldiek.
Az első fél évben összesen 5 millió 264 ezer turista érkezett a kereskedelmi szálláshelyekre, ami 4,1 százalékos növekedésnek felel meg a tavalyi első hat hónapban jegyzett értékhez képest. A román turisták száma 3,6 százalékkal, 3 millió 990 ezerre nőtt, a külföldi turistáké 5,8 százalékkal, 1 millió 274 ezerre emelkedett.
Mind a román, mind a külföldi turisták átlagban két éjszakát töltöttek a kereskedelmi szálláshelyeken. A külföldi turisták többsége Németországból (144 700), Izraelből (120 200), Olaszországból (112 500), Franciaországból (80 700) és Magyarországról (75 300) érkezett.
Tavaly 6,5 százalékkal, 26 millió 915 ezerre nőtt a vendégéjszakák száma az előző évhez mérten, amit 12 millió 56 ezer turista töltött el, ebből 2 millió 749 ezer volt külföldi.
[MTI]

2018. július 8., vasárnap

Vendégségben - Észak-Alföldi fürdőmustra

Sehol máshol az országban nincs annyi strand, aquapark, élményfürdő, csúszdapark, fedett és fedetlen fürdőrészleg, mint az Észak-alföldi régióban. Górcső alá vettül, hol és mit találunk a régió fürdővárosaiban. 
Szóval, aktuális fürdőzési lehetőségek az ország legnagyobb és legizgalmasabb termálrégiójában, Észak-Alföldön:
Mivel mással is kezdhetnénk a sort, mint Hajdúszoboszlóval, mely évek óta a legnépszerűbb alföldi fürdőváros. A fiatalos, pezsgő, családbarát üdülőhely strandja többek között mediterrán tengerparttal, hullám-, pezsgő-, gyermekmedencékkel nyújt felejthetetlen élményt. A fedett élményfürdőben a privát fürdő, relaxszoba, a tematikus fürdővilág vár bennünket. Bátorságunkat egy igazi csúszdaparadicsomban tehetjük próbára. Van itt négypályás versenycsúszda, kamikáze, óriás csavarcsúszda, őrült folyó, szabadesős alagút, valamint vízhurok, szuperhullám, cunami, űrcsónak.
A megújult Aquaticum Debrecen a Nagyerdő szívében spa- és wellness szolgáltatásokkal, programokkal csábít fürdőzésre. A komplexumban több termálmedence, hullámmedence, gyermekmedence, többféle csúszda, mászófal, sodrófolyósók és vízichopper nyújt tartalmas szórakozást.
Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn bel- és kültéri gyógyvizes medencékkel, pezsgőfürdővel, relaxációs kezelésekkel, a pool-bárban frissítő koktélokkal garantálják a kikapcsolódás élményét. A kisebbek számára a Kincses-sziget, csúszdapark, hullámmedence, vízfüggöny, vadvízi sodrófolyosó biztosítja a felhőtlen vízi hancúrozást.
A tavalyi évben az Év feltörekvő fürdőjének választott Cserkeszőlő Fürdő és Gyógyászati Központban gyógyvizes és élmény medencék, valamint Európa leghosszabb ponyvacsúszdája gondoskodik az egész napos szórakozásról. Amikor pedig már megunnánk a vízi élményeket, igénybe vehetjük a homokos, labdajátékokra alkalmas pályákat, vagy mini golfozhatunk.
Kisújszálláson a Kumánia Gyógy- és Strandfürdőben több beltéri és kültéri medencével, szaunákkal, sportpályákkal és egy csónakázótóval várnak minket. A fürdő mellett szálloda, ifjúsági szálláshely, kemping és gyógyászat működik, így igényeinket komplex módon képesek kielégíteni.
A Martfű Termál Spa ugyancsak biztosítja számunka a gyógyulást, pihenést. Alapszolgáltatásaik közé tartozik a fitneszterem, sóbarlang, valamint a medencetéri szauna használata is. Emellett csöppségeink pancsoló medencében és játszóházakban élvezhetik a játék örömét. A kényelmet biztosítja az is, hogy a fürdő közvetlen összeköttetésben áll a szállodával.
A vásárosnaményi Szilva Termál- és Wellnessfürdő kiváló felüdülési lehetőség azoknak, akik nyugodtabb fürdőzésre vágynak. A termálmedence mellett úszómedence, kültéri élménymedence, a gyerekeknek vízi óvoda nyújt kikapcsolódást. Az Atlantika Vizividámparkban 3 Anakondacsúszda, 2 Shuttle csúszda és fókashow biztosít felejthetetlen élményt. Továbbá Sonyval, a 300 kg-os oroszlánfókával is együtt úszhatunk.
Kisvárdán várfürdő működik a reneszánsz várkastély kertjében. Az új medencék és az élményelemek egész napos önfeledt szórakozásra csábítanak.
A balmazújvárosi Kamilla Gyógyfürdő gyógyászati kezeléseknél különös hangsúlyt kapnak a gyógynövények. Az 50 személyes szaunaház, mely jelenleg Magyarország legnagyobb szaunaháza, a testet és a lelket is kényezteti.
A hajdúböszörményi Bocskai Gyógyfürdő különböző élményelemekkel ellátott termálmedencék mellett a feszített víztükrű sportmedence az úszás szabad világát nyújtja számunkra A gyermekmedencék pedig biztosítják az önfeledt játék élményét.
Hajdúnánási Gyógyfürdő csendes, árnyas, parkosított területeivel kedvenc fürdőhelyünkét válhat, ha pihenésre vágyunk. A gyógyászati részlegen a folyamatos orvosi felügyelet mellett reumatológiai szakorvosi rendelés is folyik.
A nyírbátori Sárkány Wellness és Gyógyfürdőben a termálmedencék mellett egy 25 méteres úszómedence és egy állítható mélységű tanuszoda ugyancsak megtalálható. A Strandfürdőben kellemes környezetben, a szabad ég alatt élvezhetjük a napsütést, az úszást és a csúszdázást.
Szerk. megj.
Érdekes, hogy a felsorolásból több olyan fürdőhely is kimaradt amely méltón lehetne a megemlitettek mellett olyan hely ahová mindekinek érdemes elmennni és az Észak-Alföldi területegységgel szomszédos is.
Ezek közül megemliteném a Tiszafüreden valamit a Tiszacsegén található termálfürdőket, a teljesség nélkülözése mellett.
Pedig mindkettő Tisza-menti fürdőváros alig 20 km távolságban egymástól. Ha Tiszafüreden a vendégeket szórakoztani akarják, Tiszacsege a pihenési lehetőség bajnoka, hiszen csendes nyugodt fürdővárosként van számontartva.
Tiszacsege termálfürdője is csendes és nyugodt környezetben található és az árban is vetekedik a fent megemlitettekkel. Jó az ellátás és ha nincs is élményrészlege, sokan átruccannak a szomszédos Tiszafüredről is, ezért sok külföldi fürdővendéget is lehet látni a termálfürdőben.

Igaz sok a nyugdijas fürdővendég, és nem kimondottan zajos és nagyon is beleillik a családias fürdők kategóriába!
Mindenképpen ajánlhatjuk mindazoknak, akik nem szeretnék a "megszokott" városi zajban tölteni a szabadságukat. 
Aki pedig egésznapos programot tervez, arra is van lehetősége, hogy a strand területén található mindhárom vendéglátóipari létesitmény valamelyikében jó minőségű és változatos ebédet elfogyasszon. 
Aki pedig nem kimondottan melegvizre vágyik annak a hidegvizü úszásra kimondottan ajánlott medencében úszkálhat. 
Aki pedig nem a nyári hónapokban veszi ki a szabadságát annak fedett medence is biztosítja fürdési lehetőséget.
Érdekes, hogy sokan maguknak tartják a nyugodt környezetű fürdővárost, ahol a horgászatot kedvelők is megtalálhatják a csendes pecázási lehetőségeket s aki nem vágyik erre de szereti a halkészitményeket azok a kompátkelő mellett található halászcsárdában kedvére ebédelhet, vacsorázhat. A kompátkelő mellett pedig kedvére sétahajózhat a 100 személyes gyönyörű hajóval. Több természetközeli turistaszállást is találhat az aki több napos ittlétre szánta el magát, de a magán panziókba meglehet szállni. 
A fürdővárosnak van saját Tour-Inform irodája is. 
Délutáni sétánkat pedig a Reni cukrászdában elfogyasztott sütemények egészitheti ki. Itt még egy kiadós reggeli vagy vacsora is elfogyasztható, hiszen finom csirkesült és sültburgonya is kapható. Az itteni lehetőségek mindenképpen ajánlható azoknak akik workshop vagy előadássorozatot tartanak, hiszen itt akár 50-60 személy is elfér és a konferenciaszervezők is felfigyelhetnek erre az egységre!
Ide csatolom a termálstrand saját leirását is, hogy egészebb képet kaphasson az, aki ide szeretne látogatni és egy pár napot itt szeretne eltölteni:
"A Tiszacsegei Termálstrand nyitott és fedett medencékkel és gyógyhatású termálvízzel, a környék pedig különféle kirándulási lehetőségekkel várja a látogatókat.
Tiszacsege a Tisza bal partján, Tiszafüred és Polgár között, a Hortobágy szélén helyezkedik el. A Tisza egész nyáron ideális helyszínt biztosít vízitúrákhoz. Az kikötőből induló sétahajón utazva a kirándulók megismerkedhetnek a folyó vízi és vízparti világával. A környéken horgászási, túrázási és kerékpározási lehetőségek is vannak.
A fürdőben két nyitott, egy úszó- és egy gyermekmedence, valamint két fedett termálmedence található. A termálmedencéket tápláló víz 1150 méter mélységből tör fel a felszínre, amely kútfejen 73 fokos. A termálvíz 2000-ben kapta meg a gyógyvíz minősítést. Az oldott szerves anyagot tartalmazó, alkálhidrogénkarbonátos gyógyvíz kiválóan alkalmas izom-és reumatikus fájdalmak, sömörös betegségek kezelésére".
Horváth Zoltán,

Vendégségben - Vizes élmények a Dél-Alföldön

http://itthon.hu/uti-tippek/-/article/14184/vizes-elmenyek-a-del-alfoldon
A Dél-Alföld egyik legnagyobb kincse a páratlan fürdővilág. Strandok, aquaparkok, csúszdaparkok, családbarát élményfürdők, fedett és fedetlen fürdőrészlegek, gyermekparadicsomok várnak minket szerte a régióban. 
Tiszakécske: felújított wellnessz-mennyország
Gyönyörű helyen, a Kecskemét és Szolnok közt fekvő Tiszakécskén találjuk a Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdőt. A gyönyörűen felújított, modern komplexumban gyógyászati központon, szaunavilágon túl megannyi medence vár minket. A megújult fürdőben a családok is jól érezhetik magukat: a gyerekek szórakozását játszógaléria és több generációs modern játszótér garantálja.
A tinik és fiatalok kedvence minden bizonnyal az óriáscsúszdás medence lesz, az idősebb korosztálynak viszont a számos különleges, kényeztető élményelemmel felszerelt kör alakú élménymedence kínál szórakzotást. A pancsolni vágyó gyermekeket csúszdás kalandmedence csábítja játékra, de ha az idő rosszra fordulna, bent sem fogunk unatkozni, hiszen többek között jacuzzi és beltéri gyermekmedence vár minket.
Mórahalom, a minősített gyógyhely
Szegedtől karnyújtásnyira vár bennünket a térség térd- és vállcentrumának számító, frissen gyógyhelynek minősített Mórahalom fürdője, a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő. A speciálisan gyermekek számára tervezett, több mint 3 ezer négyzetméteres élményfürdő családcentrikus jelleggel került kialakításra. A fürdő gyógyászati szolgáltatásain túl a wellness részleg is kiemelt figyelmet érdemel, hiszen nyáron igazi mediterrán hangulat várja a itt a vendégeket. Kristálytiszta vizű szabadtéri családi csúszdás élménymedence biztosítja az izgalmakat, míg a kisebbek kedvence a szabadtéri csúszdás gyermek-, és bébi pancsoló.


Napfényben fürdő Szeged
Kényeztetés. Kikapcsolódás. Kaland. A szegedi Napfényfürdő Aquapolis nem kevesebbet kínál, mint Európa leghosszabb éves üzemelésű vízi csúszdáját. Négy évszakos „vízivárosban" kényeztethetjük magunkat, a fedett élménymedencéken túl pedig külső wellness-medencében is felfrissülhetünk. A területén belül egy exkluzív csendes wellness részleget is kialakítottak, mely tökéletes kikapcsolódást biztosít mindenki számára. Az egyedülálló Baba-Mama Világban lehetőség nyílik a kisgyermekkel érkező szülőknek a babák nyugodt altatására, pelenkázására és etetésére egy csendes környezetben, az élményfürdőn belül, valamint külön gyermek játszótér is várja az apróságokat.

Történelem ölelésében Gyulán
Nem egyszer halljuk és mondjuk, Gyula a vizek városa, és ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a város gyógyhely. Ezt alátámasztandó a Gyulai Várfürdő közelmúltban létesült családi élményfürdőjével, az Aquapalotával a Dél-Alföld egyik legmodernebb strand-, gyógy- és élményfürdőjévé vált, mely tökéletes szórakozást nyújt minden korosztálynak, minden évszakban. Érdemes kipróbálni a Fel(l)ejtő csúszdát, ahol a csúszda egy szakaszán felfelé csúszunk. Ezen izgalmakat kipihenve a medencében ülve van lehetőségünk koktélozásra a vízi bárban, de érdemes kipróbálni a fürdő páratlan szauna parkját is. Hogy a gyermekek is garantáltan jól szórakozzanak, arról a baba- és gyermekmedence, a szárazföldi játszóterek és a baba-mama szobák gondoskodnak.

Orosháza, az Alföld Gyöngye
Az orosházi Gyopárosfürdő neve kapcsán gyakran csendül fel az Alföld Gyöngye szlogen, nem véletlenül. A hagyományosan gyógyfürdőnek tartott, gyönyörű környezetben kialakított strand néhány éve már modern élményfürdőként is várja mindazokat, akik aktív kikapcsolódásra vágynak. A csúszdázás megszállottjai itt sem fognak unatkozni, a belső élménymedencékben pedig egyebek mellett megannyi buzgár és gejzír segíti az ellazulást. Több medence várja itt is a gyerekeket, a bébi-és gyermekpancsoló medencékben pedig attraktív vízi játékokkal, bébi csúszdán játszhatnak a legkisebbek, hogy aztán a fürdőzést követően ingyenes játszóházban folytatódjon a kaland.

Hagymapalota Makón
Ha a fürdők fürdőjére vagyunk kíváncsiak, irány a makói Hagymatikum Fürdő. A Hagymatikum neve hallatán elsőként talán a különleges épület tervezőjének, Makovecz Imrének a neve jut eszünkbe. A kiváló minőségű termálvíz és a marosi gyógyiszapra már csak hab a tortán. Azonban még ennél is több vár itt minket, hiszen nem csak gyógyulhatunk, hanem családunk, barátaink társaságában egyedülállóan szép wellness-részlegben kapcsolódhatunk itt ki. Ha pedig egy kis pörgésre vágyunk, akár csúszdázhatunk is. A gyermekek pedig a sherwoodi medencében Robin Hood világában játszhatnak, de kültéri bébi medence és pancsoló van, a legkisebbeket pedig a beltéri tocsógó várja.
Élmények és vidámság Kecskeméten
A Kecskeméti Fürdő igazi egzotikus élményekkel vár minket. A kiváló termál medencékkel és szauna világgal is rendelkező fürdő egyik legmagasabb és leglátványosabb pontja a karibi terasz, ahol koktélbár, nyugágyak és egy különleges, panoráma medence is várja a vendégeket. A hangulatot pedig tovább fokozza a közkedvelt hullámmedence, az ugrószikla és az egész évben használható csúszdák. A Fürdő élmény zónájából szabad átjárás nyílik a kertbe, valamint a kültéri játszótérre, ahol két medence található: egy gyermek pancsoló, és egy élménymedence.

Kiskunmajsa: Johathermál
Jonathermál Gyógy- és Élményfürdő a gyógyhely minősítést nyert Kiskunmajsa népszerű fürdője. 14 élményelemmel – többek között dombcsúszdával, pezsgőágyakkal, dögönyözőkkel – felszerelt élménymedence várja az ide látogatókat. Nyári időszakban minden igényt kielégítő aquapark várja az érdeklődőket, ahol élményelemekkel ellátott hullámmedence, játékokkal színesített gyermekmedencék, 4 db különböző élményt nyújtó óriás csúszda, valamint úszó aquaparki elemekkel gazdagított mesterséges tó áll rendelkezésre. A főszezonban üzemelő gyermekmedencék megannyi kis attrakcióval csábítják a kcsiket, vízágyúval, vízköpővel, vízi sünnel és egyéb vidámságokkal.

2018. július 4., szerda

MEGUGROTT A FORGALOM A MAGYARORSZÁGI FÜRDŐKBEN JELENTŐS NÖVEKEDÉSI POTENCIÁL REJLIK A GYÓGY- ÉS EGÉSZSÉGTURIZMUSBAN

2018. JÚLIUS 4. Magyar Idők
Számottevően növekedett a magyarországi fürdők vendégforgalma tavaly, a Magyar Fürdőszövetség előzetes adatai szerint 6-7 százalékkal több, közel 42 millió vendéget fogadtak. A szervezet vezetője kedden a Magyar Turisztikai Szövetség sajtóbeszélgetésén kifejtette, ehhez képest is komoly növekedési lehetőségek vannak még.
A gyógy- és egészségturizmusban jelentős növekedési lehetőség van a turisztikai szervezetek szerint, a gyógy- és wellnessfürdők az összes szállodai vendégéjszaka több mint 30 százalékát, az ágazat árbevételének pedig szintén 30 százalékát adják – mondta tegnap a távirati iroda beszámolója szerint Boros László Attila, a Magyar Fürdőszövetség elnöke.
Rámutatott: az ország tíz leglátogatottabb úti célja között kilenc fürdőváros, nyolc gyógyhely van. Az országban 564 közfürdő működik, köztük 86 gyógyfürdő, de csak a 20 legnagyobb tud stabilan nyereséget termelni, amit az ágazat legnagyobb tragédiájának nevezett.
Közölte: a gyógyfürdőket 1453 termálkút látja el, és 256-féle minősített gyógyvízzel rendelkezik az ország. A turisztikai szövetséggel azon dolgoznak, hogy átfogó kutatás készüljön a magyar gyógyvízkincsről a fürdők látogatottságának további növelésére. Az elnök a fürdőágazat fő problémái közé sorolta, hogy a magyarországi fürdők 98 százaléka önkormányzati tulajdonú, miközben a versenypiacon kell működniük. Az állami költségvetés 2012 óta változatlan összegű, 4,2 milliárd forintos támogatást ad a társadalombiztosításból finanszírozott gyógyfürdőkúrához.

A vendégéjszakák negyedét adja a terület
Fotó: Havran Zoltán

Ezért szerinte reformok kellenek az ágazat fenntarthatósága érdekében, erre javaslatot tesznek a kormánynak. Az elnök 2020-tól lát esélyt a finanszírozás változására. A fürdőszolgáltatások 27 százalékos áfáját „óriási problémának” nevezte, miután a környező országok között ez a legmagasabb, ami komoly versenyhátrány az ágazatnak. Erről is tárgyalnak majd a kormányzat képviselőivel – tette hozzá.
Ruszinkó Ádám, a Magyar Egészségturizmus Marketing Egyesület elnöke ismertette: mára a vendégéjszakák több mint egynegyedét adja az egészségturizmus, míg 2000-ben alig 10 százalék volt az arány. A gyógyszállodák teljes árbevétele 2013-tól négy év alatt jelentősen, 54 százalékkal bővült, 48,6 mil­liárd forintra, a bővülés tudományosan is megalapozott kutatásokkal alátámasztva folytatódhat – mondta. Közlése szerint a magyarországi fürdők 156 mil­liárd forint árbevételt értek el 2016-ban, a gyógyászat bevétele ebből 13,2 milliárd forint volt.
A legfontosabb küldőpiacok között a szomszédos országok dominálnak. Könnyid László, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége elnöke ismertette: a magyarországi szobakapacitás 10 százalékát adják a gyógyszállók, ez 40 szállodát és mintegy 5200 szobát jelent. Kedvezőnek nevezte, hogy az itt évente átlagosan elért 2,5 millió vendég­éjszaka fele belföldi, fele külföldi.

2018. július 2., hétfő

Borszéken indul a Kárpát-medence fürdőhelyeinek aranykoráról szóló fotókiállítás-sorozat

2018. július 02.,   Gellért Edit
Ínyencséget kínálnak a szervezők a július 13-15. között az Erdélyben első ízben megszervezett, multikulturális-gasztronómiai Borszék Bogrács Feszt programjában: az időutazással járó fotókiállítást a szervezők magyarországi stratégiai partnere, a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet biztosítja.
Egy átfogó kulturális programot ajánló eseményről lévén szó, a Secvențe Kulturális Egyesület és a Papa la Sanyi gasztronómiai brand által megszervezett projekt célja ráirányítani a figyelmet Borszék országos érdekeltségű fürdőváros fontosságára az európai szintű gyógyturizmus piacán – fogalmaznak a szervezők, és ez a kiállítás egyik pillére. A helyi Városháza együttműködésével létrejött eseménynek pedig stratégiai partnere a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet, amely koncerttel, filmvetítéssel és egy rendhagyó fotókiállítással is „beköltözik” Borszékre.
Több mint 30 kinagyított fotó Borszékfürdő aranykoráról
Két pilléren álló történelmi-kulturális eseményt is találunk a Borszék Bogrács Feszt színes programkínálatában – különleges helyszínnel. Ugyanis a fürdőváros legjobb vizű, szabadon hozzáférhető forrásának tartott Kossuth-forrás (avagy 10-es forrás) faragott, tágas pavilonja ad otthont a bukaresti Balassi Intézet rendhagyó kiállításának.
A Borszékről készült archív fotókból álló kiállítás anyagát két forrásból gyűjtötték össze. Az egyik a Fortepan, amely a legnagyobb magyar nyelvű online fotóarchívum, és amelyen jelenleg több mint százezer kép található. Innen válogattak ki néhány borszéki fotográfiát, amelyből a legrégebbi egy 1907-ben készült, Erdélyi Mór, a századelő egyik legfontosabb fotográfusának műterméből származik, és a Magyar Földrajzi Múzeum archívumából került a Fortepan.hu -ra. A többi fotót két helyi gyűjtő, Farkas Aladár és Pethő Csongor bocsátotta az intézet rendelkezésére.
Borszék, 1907. Balra a régi katolikus templom, mellette a Mélik szálloda és étterem, mögötte a régi borvízgyár és kaszinó, bálterem, könyvtár, zongoraterem stb., hátul a Dr. Szini villa, jobbra fent a milleniumi domboldal, alatta a Főkút és lent a Száva-villa | Erdélyi Mór felvétele, a Fortepan gyűjteményébőlA Borszéki Bogrács Feszt kiállításán több mint 30 Borszékről készült fotó lesz látható. Azonban a koncepció nagyobb ívű: a kiállítás anyagát olyan formában készítik elő, hogy a továbbiakban más helyszíneken is bemutatható legyen. „Borszék Erdély egyik leghíresebb üdülő- és fürdővárosa, melynek egykori életét szeretnénk megmutatni” – fogalmazott Kósa András László, a Balassi Intézet igazgatója. „Nem titok, hogy hosszú távon a Kárpát-medence egykori színes fürdőhelyi világát hasonló kiállítások keretében szeretnénk az emlékezetből elővarázsolni” – tette hozzá.
A Borszék Bogrács Feszt koncepcióját úgy fogalmazták meg az ötletgazdák: „Multietnikus művészeti és kulináris világok fesztiválja”. Első kiadásán három napon át, reggeltől-éjfélig ingyenes, sporteseményeket és outdoor kultúrát népszerűsítő gazdag programot kínálnak az egész család számára, ingyenesen. A rendezvénysorozat részletes programja itt tanulmányozható.

2018. június 29., péntek

„Somos szabadidőpark létesítése Nagykároly municípiumban”

Talán furcsálható, hogy egy más megyebeli eseményt tettünk ki, de az ötletet nem lehet eldobni, hiszen a Kalotaszeg területén levő kistérség is gondolkozhat egy ehhez hasonló szabadidő park létesitéséről, hiszen sokkal több mutatni való van nekünk. Az 5-ös tengely pedig elég nagy skála mentén tudja a pénzalapot biztositani. G.B.I.
http://www.frissujsag.ro/%E2%80%9Esomos-szabadidopark-letesitese-nagykaroly-municipiumban/
2018-06-29
Nagykároly Municípium Területi és Közigazgatási Egysége, kedvezményezett minőségben elindította a fenti projekt megvalósítását (2206/30.05.2018-as sz. finanszírozási szerződés, SMIS kód: 115513), a Regionális Operatív Program (POR) 2014–2020 5-ös főtengelyének (A városi környezet javítása és a kulturális örökség megőrzése, védelme és hosszú távú értékesítése), 5.2-es befektetési prioritása (A városi környezet javítását célzó intézkedések, a városok újjáélesztése, a barnamezős területek regenerálása és dekontaminálása —beleértve az átalakítási területeket, a levegőszennyezés csökkentése és a zajcsökkentő intézkedések előmozdítása) keretében.
Irányító Hatóság — Regionális Fejlesztési és Közigazgatási Minisztérium.
Közreműködő szervezet — Északnyugati Regionális Fejlesztési Ügynökség.
A projekt átfogó célja a 46 010 négyzetméteres, Nagykároly municípium területén található, Somos gödör elnevezésű terület 2021-es évig történő megújítása és újrafelhasználása, illetőleg a terület átalakítása egy szabadon felkereshető közösségi parkká.
A projekt helyszíne: Nagykároly Municípium, a Ion Slavici, Pomilor, Nicolae Grigorescu, Gheorghe Şincai és Ghiocelului utcák által határolt „SOMOS GÖDÖR” területe.
A pályázat megvalósításának periódusa: 2018. május 30-tól (a finanszírozási szerződés aláírásától) 2022. március 31-ig.
A projekt összköltsége 11.952.261,36 lej, amelyből a vissza nem térítendő összeg 11.306.281,05 lej.

Össze kell fogni a turizmusért

2018-06-29
Össze kellene fogniuk az érintett feleknek Szatmár megye turisztikai potenciáljának népszerűsítése érdekében, fogalmazta meg több megyei tanácsos a testület legutóbbi ülésén.
Építő jellegű észrevételekkel álltak elő a tanácsosok a legutóbbi megyei tanácsülésen, amelyek által növelni lehetne Szatmár megye turisztikai potenciálját. Meglátásuk szerint sokkal több lehetőséget rejt magában megyénk, mint amennyi ki van aknázva. Belbe Ioan nemzeti liberális párti (PNL) tanácsos például kihangsúlyozta a Szatmár Megyei Hegyimentő Közszolgálat fontosságát, ám azt javasolta, hogy bővítsék ki tevékenységi körüket, s ne csak az Avas térségében legyenek jelen, hanem a megye egyéb turisztikai célpontjainál is. A liberális tanácsos azt is elmondta, hogy többen szeretnének egy olyan körutat kialakítani, mely Nagytarnáig vezetne, s így össze lehetne kötni az Avas térségét. Rávilágított arra, hogy az északnyugati térség helyi akciócsoportjainak képviselői nemrég Máriavölgyén tartottak munkamegbeszélést, és körbevezették őket a megye látványosabb térségein. „Elmondhatom, hogy lenyűgözték a más megyéből érkezett szakembereket az itt látottak, ám sajnos megyénk turisztikai potenciálja nincs megfelelő módon népszerűsítve” — fogalmazott a tanácsos, aki ugyanakkor a turisztikai információs irodák működtetése kapcsán elmondta, hogy jó lenne, ha azok valóban a célnak megfelelően működnének. „Össze kellene fognunk, hogy a lehető legjobban kiaknázzuk a megye turisztikai potenciálját” — összegzett Belbe.
Pataki Csaba, a megyei tanács elnöke sok dologban egyetértett tanácsos kollégájával, s részletesen beszámolt több érintett témáról is. Kiderült, hogy a hegyimentőknek másfél norma van fizetve, a szolgálat többi tagja önkéntesen dolgozik, s egyáltalán nem unatkoznak. A turisztikai útvonalak kijelölésére a megyei tanács idei költségvetésében van elkülönítve meghatározott pénzösszeg, s épp a napokban fogják elkezdeni a munkát a megyei tanács munkatársai, első körben egyeztetnek a polgármesterekkel, a lakosokkal, hiszen leginkább ők tudják, hol vannak a turisztikai látványosságok. „Nem a földrajzi adottságok szerint igyekszünk majd kialakítani az ösvényeket, hanem úgy, hogy közben lehetőség adódjék bemutatni a térség látványosságait, szépségét” — fogalmazott Pataki Csaba. A turisztikai információs irodákkal kapcsolatosan az elöljáró elmondta, hogy azok az önkormányzatok fennhatósága alá tartoznak, hiszen minden község saját maga pályázta meg, építette fel azokat EU-s támogatással, és vállalta, hogy rendeltetésszerűen működteti majd őket. A megyei tanács igyekszik kapcsolatot tartani ezen központok üzemeltetőivel, amelyek közül egyesek kimondottan jól működnek, mások azonban nincsenek kihasználva, azonban a polgármesteri hivataloknak kell megoldaniuk a működtetést.
A Kistérségi Fejlesztési Társulások (GAL) kapcsán Pataki elmondta, hogy a megyei tanács három Szatmár megyében működő kistérségi társulásban partner. Ezek a megyei tanács elnökének javaslatára egy összefüggő és átfogó pályázati csomagot dolgoztak ki és nyújtottak be a megfelelő szakhatósághoz azzal a céllal, hogy a lehető legjobban tudják népszerűsíteni a helyi termékeket, s akár ezek vásárát, kiállítását is meg tudják szervezni. „Ezek a projektek úgy állnak össze, mint a legókockák, ha nyertesnek minősítik majd őket, akkor meglesz a szükséges infrastruktúra ahhoz, hogy a lehető legjobb módon népszerűsítsük a szatmári termékeket. Helyi termékek alatt a turisztikai szolgáltatásokat is értem. A projektek kidolgozásában jól képzett szakemberek vettek részt, akik a vállalkozói réteggel és társulásokkal is kapcsolatban vannak. Meglátásom szerint alulról kell kezdeni a megye népszerűsítését, az érintett felek aktív bevonásával, nem pedig a megyei tanácstól, központilag érkező határozatok, rendeletek által” — összegzett Pataki.

2018. június 15., péntek

Luxuskörutazás Erdélyben, drága pénzen: Székelyföldet is érinti a Transilvania Train

2018. június 15.,   Pengő Zoltán
A Szászföldre koncentráló ötnapos túra egy négytagú családnak akár 2340 eurójába is belekerülhet. Ezért a pénzért császárkori díszőrség várja a gyulafehérvári pályaudvaron, s ágyús díszsörtűz dörög majd a tiszteletére.
Augusztus 22-én második alkalommal indul útnak a Transilvania Train nevű exkluzív turistavonat, amely erdélyi kulturális körútra viszi a tehetős utasokat. A túra Brassóban kezdődik, az első megálló a Székelyföld és a Királyföld határán található Hargita megyei faluban, Szederjesen lesz. 

Forrás: Free Spirit Travel

A részvevők öt nap alatt 20 erődtemplomot és várat tekintenek majd meg, részt vesznek lovastúrákon, hagyományos népi mesterségek bemutatóin, orgona- és kóruskoncertet hallgatnak meg, lesznek nagy evészetek-ivászatok, megfordulnak többek között Segesváron, Nagyszebenben, Medgyesen, Fogarasban, Szászkézden, Szászfehéregyházán és Szászsebesen.
A gyulafehérvári pályaudvaron igazi főúri fogadtatásban lesz részük az utasoknak: XVIII-ik századi egyenruhába bújtatott díszőrség fogadja őket, s a vár ágyúiból pedig díszlövéseket adnak le a tiszteletükre. A 600 km-es körút augusztus 26-án, a brassói vasútállomáson ér véget. A négy éjszakát az utazók négycsillagos szállodákban töltik majd.
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki részt akar venni az igényes és exkluzív programon. Aki egyedül, egyszemélyes fülkében utazik, annak 900 euróba kerül az ötnapos kikapcsolódás, a pároknak pedig 1560 eurót kell lepengetniük. Egy négytagú családnak, amelynek gyerekei 4-14 évesek, 2340 euróba fáj a körutazás. A résztvevők a CFR-től bérelt szerelvényen utaznak.
A Transilvania Train körutat két utazási ügynökség, a Free Spirit Travel és a Globe 365 Travel Boutique szervezi. A kezdeményezők a más országokban sikereses működő hasonló projektekből inspirálódtak. Vonatos luxustúrákból Indiában a legnagyobb a kínálat, a Maharaja’s Express 1982 óta szállítja a turistákat, jelenleg immár hét útvonalon. Hasonló idegenforgalmi szolgáltatások a kanadai Rocky Mountaineer és a skót Flying Scotsman.
Még vannak jegyek
A Transilvania Train első, tavalyi járatára 100 személy fizetett be, a túra négynapos volt, fejenként 650-680 euróba került. „A tavalyi év bebizonyította, hogy a termék pénzügyileg életképes. A Transilvania Trainnek identitása van, kezd márkává válni, s a kommunikációba történt befektetés kezdi éreztetni a hatását” – nyilatkozta Cristi Pitulice, a Transilvania Train egyik ötletgazdája. Elmondása szerint, volt olyan, aki a tavalyi túra végállomásán, a brassói állomáson helyet akart már foglalni a 2018-as körútra.
A nagy érdeklődésre való tekintettel az idei évre 200 helyet hirdettek meg, a kirándulás időtartamát pedig megtoldották egy nappal. A cikk megírásakor voltak még szabad helyek a Transilvania Trainen. Bár a borsos árak alapján azt gondolhatnánk, hogy főleg külföldiek utaznak majd a vonaton, a turisták 70 százaléka belföldi. A külhoniak többsége Németországból, Hollandiából és Szlovákiából érkezik.

2018. május 18., péntek

Nyaralóhajók a Tiszán

2018. MÁJUS 15., Szerző: -ftb-
Jövőre már nem csupán kajakkenuval lehet csorogni a Tiszán, hanem akár nyaralóhajóval is. Egy kiemelt beruházás fejlesztésnek köszönhetően a jövőben kikötők épülhetnek vagy újulhatnak meg a folyó mentén.
Az már 2016-ban kiderült, hogy a magyar állam tízmilliárd forint európai uniós forrást szán a Felső- és Alsó-Tiszán az egységes vízitúra-hálózat kiépítésére – ami a turizmus több területét is érinti (kerékpár-, gyalogos-, lovas vagy éppen borturizmus). A 2018-as év azonban kiemeltnek számít abból a szempontból, hogy az uniós források segítségével Magyarországon, a Bodrogon is elindulhat a NyugatEurópában már igen népszerűnek számító nyaralóhajóturizmus-program előkészítése. Ehhez az állam húsz hajó vásárlását jelentette be, és hozzárendelt 4,6 milliárd forintot.
A folyami nyaralóhajók főként családok, baráti társaságok számára nyújthatnak aktív pihenési lehetőséget. A hajók vezetéséhez nem kell nagy hajózási ismeret. Ennek oka az, hogy a hajók nem hosszabbak tizenöt méternél, és legfeljebb olyan gyorsan haladnak, mint egy parton kocogó helyi lakos. 
A MAHART Magyar Hajózási Zrt. oldalán már olvasható a hajókra vonatkozó árubeszerzési ajánlattétel. Ez összesen „20 darab új gyártású, mű- anyag testű, külső kormányállással is rendelkező, 2-3-4 kabinos, azonos sorozatból származó nyaraló- hajó (lakóhajó, csatornahajó /river and canal boat/)” beszerzésére vonatkozik. A beérkezett ajánlatokat 2018. május 18-án bontják majd ki, a győztes pályázónak pedig 2019. február elsejéig, illetve 2019. május 1-jéig kell leszállítania a hajókat. 
A Tokaj és Kisköre térségben élők azt remélik, hogy a nyaralóhajó-turizmus színesebbé teszi majd a turisztikai kínálatot, azt azonban még nem tudni, hogy e szolgáltatást milyen arányban veszik igénybe a belföldi turizmus résztvevői és a külföldi vendégek.

2018. május 12., szombat

Látogatóközpont épül a Körös-torokban

2018.05.12 MTI
A Hármas-Körös és a Tisza összefolyása Csongrád térségének fontos turisztikai helyszíne.
Uniós támogatással korszerűsítik a csongrádi Körös-toroki üdülőterület alapinfrastruktúráját, kiszolgálóegységeit, valamint látogatóközpont is épül - tájékoztatta Bedő Tamás, a város független polgármestere az MTI-t. 
A Hármas-Körös és a Tisza összefolyása Csongrád térségének fontos turisztikai helyszíne. A Körös-torok tengerpartra emlékeztető homokpadja sokak szerint a legszebb folyó menti strand az egész országban. 
A tervek szerint 2019 februárjára befejeződő, 300 millió forintos uniós és központi költségvetési forrásból megvalósuló beruházás a terület egyedülálló természeti adottságaira alapozva elősegíti, hogy Körös-torok egységes arculattal rendelkező komplex turisztikai látványossággá váljon. 
A fejlesztés keretében a következő hónapokban fejlesztik az üdülőterület úthálózatát, felújítják a lépcsőlejárókat, rendezvénytereket, kerékpártárolókat alakítanak ki. A jelentősen elhasználódott vizesblokkokat tájba illeszkedő konténerekre cserélik ki. A vendégeket az elérhető szolgáltatásokról látogatóközpont kialakításával, információs táblák kihelyezésével tájékoztatják - tudatta a polgármester

2018. május 7., hétfő

A családokat szólítja meg a 3. gyalui Várkert fesztivál

2018/04/25 
Elsősorban a családokat szólítja meg a június 15. és 17. között tartandó 3. gyalui Várkert fesztivál– közölték a szervezők a szerdai kolozsvári sajtótájékoztatón. A fesztivált a Kolozsvártól nyugatra fekvő gyalui várkastély kertjében szervezi meg a Kincses Kolozsvár Egyesület és a Traditio Transylvanica Alapítvány. Gergely Balázs főszervező felidézte: a korábbi két fesztivált kísérleti jelleggel szervezték meg, és úgy találták, hogy a gyalui kastélykert, amelynek területén egykor római Castrum is állt, kiváló helyszín a rendezvény számára. Elmondta: az idén három naposra bővülő fesztiválon három színpadon tucatnyi együttes lép fel: lesznek népzenei, régizenei, könnyűzenei és alternatív zenei előadások is. A fellépők sorát a Budapest Bár nyitja, de elviszi Gyaluba a legújabb előadását Földes László Hobó is, fellép a Kaláka, valamint a Bohemian Betyars is.
Gergely Balázs úgy fogalmazott: családcentrikus programot kínálnak erős kulturális jegyekkel. Hozzátette: idén egy előadósátrat is felhúznak a várkertben, amelyben nem annyira közéletről, hanem az egészségről, kultúráról, sportról, irodalomról és más közérdeklődésre számot tartó témáról tartanak beszélgetéseket. Újdonságként közölte, hogy a fesztiválozók számára lefoglalták a Gyalu határában működő kempinget, így idén a várkerttől két kilométerre sátorozhatnak azok, akik éjszakára is a helyszín közelében maradnának. Gergely Balázs elmondta: az Európai Unió forrásaiból, ötmillió eurós támogatással kezdődik el a várkastély felújítása, remélhetőleg három és fél éven belül a kastély is fogadhatja a látogatókat.
MTI

2018. április 24., kedd

Láthatóbbá és látogatottabbá tették Háromszéket a turizmus évében

2018. április 24.,   Kovács Zsolt
A turizmus évében sikerült láthatóbbá tenni a háromszéki kínálatot és felpörgetni az idegenforgalmat – összegezték azon a keddi, sepsiszentgyörgyi konferencián, amelyen megvonták a 2017, a Turizmus Éve Háromszéken programsorozat mérlegét.
Mint kiderült, az elmúlt esztendőben az egy évvel korábbi periódushoz képest 10,5 százalékkal több, számszerint 107 437 turista látogatott Kovászna megyébe, ahol 528 009 vendégéjszakát töltöttek. Emellett az egész éves programsorozat keretében több mint 200 belföldi és külföldi újságíró és blogger fordult meg Háromszéken, a Visit Covasna applikációt 1 257-an töltötték le, és a megye turisztikai kínálatát népszerűsítő Facebook- és Instagram-oldalaknak 21 165 követője van.

Fotó: Kocsis B. János

A háromszéki önkormányzat elnöke, Tamás Sándor rámutatott, hogy Romániában precedens nélküli a Kovászna megyei kezdeményezés, amely a tavalyi esztendőt a turizmus évének nyilvánította, és ezáltal népszerűsítette idegenforgalmi desztinációként Háromszéket úgy itthon, mint külföldön. Az önkormányzat célja az volt, hogy összefogás alakuljon ki az idegenforgalommal foglalkozó vállalkozók, szakemberek és önkormányzatok között.
Tamás Sándor hozzátette: a megyei önkormányzatnak az a feladata, hogy megteremtse azokat az infrastrukturális feltételeket, amelyek szükségesek a turizmus fejlesztéséhez. A turisztikai cégeknek pedig fel kell készülniük a turisták számának növekedésére, ezek megfelelő minőségű fogadására, hiszen arra számítanak, hogy a háromszéki turizmusra és gazdaságra pozitív hatással lesz a Nagylak–Nagyszeben autópálya befejezése, valamint a brassói nemzetközi reptér kiépítése.
A Kovászna megyei tanács alelnöke, Grüman Róbert szerint az elmúlt tematikus év tanulsága, hogy a számunkra megszokott dolgokat szokatlan módon, vagy az új igényeknek megfelelően kell népszerűsíteni. Megítélése szerint az eseménysorozat igazi eredménye, hogy az országos és a nemzetközi média felfigyelt a megye turisztikai adottságaira, pozitív kontextusban jelent meg Kovászna megye és a székelyföldi vendégszeretet.
Az alelnök rávilágított, hogy a turizmus nemcsak a vállalkozókról szól, hiszen már 27 háromszéki magánszemély kínál szálláslehetőséget az AirBnB-n, de több népi mester alakított ki turisták fogadására alkalmas környezetet és programcsomagot.
A háromszéki Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Édler András rámutatott, Háromszék turizmusát a székelyföldi egységes turisztikai elképzelésben kell kiépíteni, hisz rengeteg olyan kapcsolódási pont van, amely túlmutat a megyék közigazgatási határain, így például a Vargyasi-szoros vagy a Szent Anna-tó. Hozzátette, a kereskedelmi kamara elkészítette a térségre vonatkozó egységes turisztikai adatbázist, amely elősegíti a turizmusban dolgozó szereplők együttműködését.
Ösztöndíj Háromszék turizmusával foglalkozó egyetemistáknak
Tamás Sándor és a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Üzletigazgatási Tanszékének sepsiszentgyörgyi vezetője, dr. Fosztó Mónika a konferencián megerősítette azt a tavaly kötött partnerszerződést, amely révén a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület ösztöndíjalapot hozott létre. Tavaly három, egyenként 1 500 lejes ösztöndíjat hirdettek azon egyetemistáknak, akik szakdolgozatukat Háromszék turizmusával, annak fejlesztésével kapcsolatban írják. Az ösztöndíjprogram idén is folytatódik.

2018. április 6., péntek

Kevés a külföldi turista

MÁRCIUS 21, 2018   AGERPRES
Az egy év alatt a Duna-deltába látogató külföldi turisták félig sem töltenék meg a Nemzeti Arénát – állapította meg szerdán Tulceán Bogdan Trif turisztikai miniszter. 
A tárcavezető helyi turisztikai szakemberekkel tárgyalva arányaiban jelentős előrelépésnek nevezte, hogy míg 2016-ban 16.000 külföldi látogatott a deltába, 2017-ben ez a szám 24.000-re nőtt, valójában azonban ha ennyi embert beültetnének a román labdarúgó-válogatott meccsére, félig sem töltenék meg a Nemzeti Arénát, és ez messze elmarad a Duna-deltában rejlő lehetőségektől.

2018. április 3., kedd

Élő hagyományok Kalotaszegen

Nánó Csaba 2018. április 03.
Bár a húsvét jelentős helyet foglal el Kalotaszeg hagyományai között, nem csak ünnep idején lélekemelő ellátogatni Erdély egyika legszebb tájegységére. Az Essig-házaspár által Zsobokon működtetett képzőművészeti tábor e jeles egyházi ünnepbe is betekintést nyújt. 

A pártát ma is felteszik Zsobokon • Fotó: Essig József 

Kalotaszeg határában magaslik a Kalota hegy, a Vigyázó, amely a hagyomány szerint összeráncolt homlokkal, féltő szemmel figyeli és őrzi a kalotaszegi embereket. Idők emlékezete óta kerülgeti a vidéket a csendes Kalota patak, amely Adyt is megihlette. Méltóságos ember a kalotaszegi. 
Nem görnyedt meg a történelem viharaiban, még akkor sem, amikor tatárok dúlták a vidéket. A reformáció maradandó nyomot hagyott lelkivilágukban. 
A tájegység jellegzetessége, hogy a templom ott áll büszkén a falvak házai felett, a magas dombokon. A Kalota szegletében kevés az olyan ember, aki ne lenne jó viszonyban Istennel. Innen az erő a túléléshez, a megmaradáshoz. Amihez egyaránt hozzátartozik az ősi hagyomány és a népviselet őrzése. Még akkor is, ha az utóbbi években ez már csak ünnepnapokon kerül elő.

Kalotaszegi lányok a pompás népviseletben • Fotó: Tasnádi Tamás 

Salamon Anikó és Vasas Samu Kalotaszegi ünnepek–európai népszokások című 1982-ben megjelent tanulmányukban ezt írják: „a húsvéti tojásfestés mindenütt élő szokás. Kalotaszegen azonban – pontosabban néhány Nádas menti faluban – a tojásfestés technikája és motívumkészlete összefonódott a fellendülő bútorfestéssel. Az asztalos- és a bútorfestő-családokban hagyománnyá vált a hímes tojás ecsettel és bútorfestékkel való festése és egyúttal a bútorra festett minták nagy részének átvitele a tojásra. Ez a folyamat napjainkban egyre nagyobb méreteket ölt.” Felhagyott és még élő népszokások Van, ahol festik, van, ahol írják. Van, ahol karcolják és van, ahol patkolják a húsvéti tojást. Mérában például gyöngyözik. Kádár Tibor: Nyári délután Előszeretettel használják a piros-fehér-zöld színkombinációt, de van kék, lila vagy sárga mérai gyöngyözött tojás is. A tojásgyöngyözés egyébként új keletű dolog Kalotaszegen, Mérában is csak az 1990-es változás után fogtak hozzá. A tojásvarrás megtanulása könnyen ment, hiszen régebb egész viseleteket varrtak ki gyönggyel. 
A gyöngyözött tojást nem kimondottan locsolóknak készítik, leginkább külföldre kerülnek, a kalotaszegi asszonyok ezzel is pótolják jövedelmüket. Régi szokás volt a húsvéti határkerülés, amelyre nagyszombat estéjén került sor: a két hátsó templomi zászlót a férfiak végighordozták a falu határában. Ilyenkor egyházi énekeket énekeltek, és a körmenet vasárnap reggel ért vissza a templomhoz. Ez a hagyomány ma már nem él, de ünnepnapokon ma is zsúfoltak a templomok. Ugyanakkor Körősfőn még tartja magát az a szokás, hogy nagypénteken három alkalommal tartanak istentiszteletet. 
Hagyomány volt az is, hogy az első két istentisztelet közötti rövid időre a hívek haza sem mentek, vagy ha igen, csak átöltözni. A képzőművészeti tábor hozománya Az Essig-házaspár behatóan ismeri Kalotaszeget, elsősorban Zsobokot, ahol több mint két évtizede képzőművész- és (újabban) fotótábort működtetnek. Essig Kacsó Klára festőművész a 90-es évek elején ismerkedett meg Kalotaszeggel, amikor rajztanárként vállalt Zsobokon munkát. 
Később született az ötlet, hogy képzőművésztábort szervezzenek, hadd ismerjék meg a külföldi és belföldi művészek Erdély eme csodálatos szegletét. Essig Kacsó Klára bevallja: ritkán tartózkodott ünnepekkor Kalotaszegen, hiszen tanárként ilyenkor vakáción volt, a képzőművészeti tábor pedig nyáron működik. De jól ismeri az ehhez kapcsolódó szokásokat, például a templomi istentiszteletről kijövő lányok, asszonyok locsolását. Érdekességként említi, hogy Zsobok ősi templomából ránk maradt az 1490-ből származó keresztelőmedence. A falut többször is tűzvészek pusztították, az idők során temploma kétszer is leégett, mai formáját az 1908-as újjáépítéskor kapta. 
Czirjek Lajos zsoboki tájképe, rajta a református templom Az Essig-házaspár által működtetett képzőművészeti tábornak köszönhetően százával születettek a Kalotaszeget megörökítő alkotások, amelyek ennek a csodálatos tájegységnek és az ott élő embereknek viszik hírét a nagyvilágba. 
A gyönyörű kalotaszegi népviselet rengeteg fényképen és festményen feltűnik. 
A kérdés csak az, hogy lesz-e, aki a jövőben viselje. 
A születések száma ugyanis még mindig rendkívül alacsony a Vigyázó lábánál…

Fejlesztési tervek a vajdahunyadi magyar háznál

Chirmiciu András  2018. március 30.,
Ki kell használni a turizmust, hogy a helyi magyarság is profitáljon Vajdahunyad – és Hunyad megye – magyar történelmi és kulturális örökségéből. Ehhez azonban infrastruktúrára lenne szükség. A Corvin-Savaria magyar ház például nemcsak a közösségi összejövetelek helyszíne lehetne, hanem magyar turisztikai központ is. Ferenczi István helyi sikeres vállalkozó, a kohászvárosi RMDSZ szervezet és a magyar házat működtető Corvin-Savaria társaság elnöke legalábbis ezt célozza meg. Terveiről kérdeztük.
Kettős korszerűsítés
– Mi a helyzet a régi házzal?
– Évek óta használatlan, könyveket senki sem kölcsönöz manapság. A magyar közösség rendezvényei régóta az új házban zajlanak, pontosabban annak földszinti részén, a nagyteremben. Az új ház emelete sincs igazán kihasználva. Mindkettő felújítását tervezem.
– Már el is kezdték…
– Az ajtókat és ablakokat kicseréltük az országos RMDSZ támogatásával, a mindkét épület fűtését biztosító kazánt pedig önköltségből cseréltük ki. A két épület hőszigetelése következik, majd a szobák korszerűsítése és bebútorozása. Az udvar átrendezése és külső kerítés kicserélése sem maradhat el, szép téglakerítést tervezünk.
– Nagyméretű korszerűsítés, bizonyára nem lesz olcsó.
– Pontos számokat nem tudnék mondani, legalább 50 000 lejbe kerül, de inkább 70-80 000-be. Pályázatokat készítünk, a Communitas Alapítvány (Kolozsvár) és a Bethlen Gábor Alap (Budapest) támogatására számítunk, de saját forrásainkkal is hozzájárulunk. Testvérmegyénk, a magyarországi Vas is jelezte, hogy támogat, ágyakat, bútorokat hoznak és munkával is segítenek. Marton Ferenc, a Vas Megyei Közgyűlés alelnöke biztosított támogatásáról, roppant nyitottnak és segítőkésznek bizonyult. Nyilván előbb járjanak le az ottani választások, konkrétumokról csak azok után beszélhetünk, akkor jönnek el hozzánk. Remélem, a nyárom már munkába is állnak.
Magyar turisztikai hálózat
– Milyen célból korszerűsítené a két épületet?
– Kár lenne használatlanul hagyni az épület(ek)et, elszalasztani az idegenforgalmi fellendülés jelentette lehetőséget. A korszerűsítés után a régi ház 20-22 személy elszállásolására lenne alkalmas, az új ház emeletén pedig további 15 szálláshely kialakítását célozzuk. Utóbbi helyszínen már most is elszállásolhatunk 10 személyt, két mosdó és három zuhanyzó áll rendelkezésükre. Mindkét helyen emeletes ágyakkal fogadjuk a vendégeket.
– Vajdahunyadon évek óta folyamatosan növekszik az idegenforgalom, a Hunyadiak ősi várának látogatottsága egyre nagyobb. Gondolom ebből indultak ki.
– Természetesen, hiszen tíz-tizenöt évvel ezelőtt évente olyan 20 000 turista látogatta meg a várat, manapság, pedig több mint 300 000-en. Ráadásul nagy részük – talán háromnegyedük – magyar, erdélyiek és magyarországiak együttvéve. Ezt a lehetőséget szeretnénk kihasználni, hogy a magyar turistákat magyar környezetben fogadhassuk. Olyan környezetben, ahol a helyiek találkozhatnak a magyarországi vagy székelyföldi vendégekkel, ahol együtt mulathatnak finom étel és ital mellett. Nemcsak a két ház felújítását célzom, hanem az udvar átalakítását is, hogy legyen minél barátságosabb. Azt akarnám, hogy a magyar ház legyen önfenntartó, sőt, többletjövedelemre tehessen szert, hogy legyen miből támogatni a helyi magyar közösség célkitűzéseit.
– Vajdahunyadi magyar turistaközpont lenne?
– Még annál is több. Magyar nyelvű szórólapok osztogatását tervezzük a várnál, melyben nemcsak a magyar házban kialakítandó helyi szálláslehetőségekről tájékoztatjuk az ideérkező nemzettársakat, hanem Hunyad megyei magyar útvonalat is tervezek. Melyben a megye magyar történelmi és kulturális jellegzetességeire hívnánk fel a figyelmet. Ehhez nyilván a többi település magyarságát is bevonnám, beleértve a Zsil völgyieket is, ők is a mieink, ők is fontosak számunkra, bizonyára ők is sok érdekességet tudnának felmutatni a magyar turistáknak. Az összefogást ilyen térre is kiterjesztenénk. Gondolom a megye többi magyar szervezetei is összefognak velünk, a magyar turisták pedig nyilván örvendenének, ha magyar környezetben tölthetnék Hunyad megyei utazásukat, a magyar történelmi is kulturális hagyaték megismerése mellett.
– Csernakeresztúron sok panzió működik, melyek szinte magyar turistákra szakosodtak, s amelyek már szerveznek megyei magyar túrákat.
– Velük is együttműködünk, ők már régóta nagyszerű munkát végeznek. Tudomásom szerint Csernakeresztúron nincs akkora panzió, amely egymaga egy egész busznyi vendég elszállásolására képes lenne. Ilyesmit csak több panzió együtt tud megoldani, mi ebben nyújtanánk segítséget, nálunk 35-40 ember is elférne egyszerre.
– Iskolakirándulásokra gondol?
– Főleg iskolabuszokra, de nem csak, kisebb csoportokat, vagy családokat is szívesen fogadunk. E téren is Vas megyei támogatásra számítunk, az ottani megyei tanács kötelékébe tartozó turisztikai iroda ajánlani fogja a Hunyad megyei magyar túrát.
– Sok sikert kívánok!

Turista-csúcs Vajdahunyadon

Chirmiciu András 2018. április 03., 
Jól kezdődött 2018 a vajdahunyadi vár számára, az év első negyedében újabb turista-csúcsot döntött. 
Az év első három hónapjában összesen több mint 25 000 látogató váltott belépőjegyet a Hunyadiak ősi váránál, januárban 6722-en, februárban 4976-an, illetve 13 346-an márciusban, derül ki az önkormányzat adataiból.
Az év eleji adatok bizalomgerjesztők, hiszen január, február és március nem számítanak turistaszezonnak, mégis idén már többen jöttek, mint a kétezres évek elején egy egész évben. A tavalyi évben, több, mint 330 000-en váltottak belépőt, s az önkormányzat reményei szerint idén még többen lesznek.

2018. március 27., kedd

A vakációban üzemel a brádi kisvasút

Gáspár-Barra Réka 2018. március 27.
A húsvéti vakáció idején újra üzembe helyezik a brádi kisvasútat. Az 1907-ben épített, keskenytávú vasút 1998-ig szolgálta a környékbeli ipari létesítményeket, 2001-től azonban csak turisztikai céllal használják, főleg ünnepek idején. 
Húsvét táján újra a vonat elé kötik a Kristyor 5 nevű gőzmozdonyt, mely után fűtött utasvagonok és bárként szolgáló vagon gurul majd Brád és Kristyor között. 
A kisvonat március 31. és április 9. között működik, Krisztyorról délben 13 és 15 órakor indul az ortodox templom elöl, Brádon pedig két helyen lehet majd felszállni rá: az ortodox templom előtt 13.25, illetve 15.25 órakor, a vasútállomáson pedig 14 és 16 órakor. Egy menettérti jegy ára felnőtteknek 20, gyermekeknek 10 lej.

Rajtol a XV. Vinvest nemzetközi borszalon és borverseny

Pataki Zoltán  2018. március 27., 
Lucia Pârvu borszakértő bemutatja a Vinvest újdonságait

Ezen a hétvégén XV. alkalommal szervezik meg a temesvári Regionális Üzletközpontban a Vinvest nemzetközi borszalont és borversenyt. A népszerű eseményt beharangozó sajtótájékoztatón megtudtuk: a borrajongók egy 25 lejes belépő árán akár 300 féle fehér-, rosé és vörösbort is megkóstolhatnak a pénteken és szombaton 10–19, vasárnap 10–17 óra között nyitva tartó borkiállításon.
A Temes Megyei Kereskedelmi, Ipari és Mezőgazdasági Kamarával partnerségben megszervezett Borszalonban 27 bortermelő, 3 importőr és 10 borászati szolgáltató kínálja portékáját. A hagyományos pincészetek mellett (Cotnari, Jidvei, Ceptura, Vincon stb.) először lesznek jelen olyan kisebb borászatok, mint a Bogdan, Kelaru, Teo, Silvania, Barza Alba.
Március 28-án, szerdán kezdődik a Vinvest borverseny, amelyre 135 mintát neveztek be a hazai bortermelők. A benevezett minták 44%-a fehérbor, 17%-a rosé és 34%-a vörösbor. A szervezők elmondták, hogy a hazai piacon feljövőben vannak a rosé és a vörösborok, miután évtizedekig az édes és félédes fehérborokat keresték a vásárlók. A borverseny díjkiosztó gálájára szombaton délben kerül sor a Regionális Üzletközpontban. A Borszalon látogatói között értékes nyereményeket sorsolnak ki a szervezők, a díjak között a résztvevők által felajánlott borok és külföldi utazások is lesznek.

2018. március 20., kedd

Szatmári turizmus az expón

2018-03-20 
Úgy általában az idegenforgalom, de elsősorban a megye vizes turisztikai adottságai lesznek kihangsúlyozva az idei Szatmáron gyártott kiállításon, nagy teret kapnak a kistermelők is.
Május 11-13-i dátummal jelentették be a szervezők tegnap a Szatmárnémetiben megrendezésre kerülő Szatmáron gyártott kiállítást, kilencven százalékban biztos, hogy ez az Independenţei utcai Rex piac területén lesz megrendezve, még egy utolsó visszaigazolást várnak a helyszínnel kapcsolatban a tulajdonostól.
Az viszont már eldőlt, hogy a mindenféle célból felhasznált víz lesz a középpontjában az idei rendezvénynek, függetlenül attól, hogy wellness, egészségügyi, vagy kikapcsolódási célból használt termálvízről, folyóvízről vagy ivóvízről van szó. Az expón jelen lesznek a strandot üzemeltető cégek, ott lesz a szatmárnémeti vízszolgáltató vállalat és minden olyan egyéb területen működő cég, amelyek kapcsolódnak az ilyenfajta szolgáltatásokhoz. A szervezők elmondták, hogy szállodák, motelek és vendégházak üzemeltetői is standot kapnak a kiállításon, továbbá étterem- és vendégház-üzemeltetőket is várnak, egyértelmű összefüggést látva a vízhez kötődő turizmus és a vendégéjszakáztatás, vendéglátás között. Kiemelten kezelnék ez alkalommal a háztáji termelőket, a tradicionális portékákat készítőket is, számukra is lehetőséget biztosítanak a bemutatkozásra, kapcsolatfelvételre, ezek átfogóbb támogatását remélik attól, hogy meghívják a négy szatmári helyi akciócsoport (GAL) képviselőit is. Az expó iránt érdeklődő kistermelők a drwsm.ro internetes oldalon, vagy Szatmárnémetiben a Fragilor utca 1. szám alatti székhelyen vehetik fel a kapcsolatot a szervezőkkel.
Az előzetes program szerint május 11-én, pénteken délután kettőtől tartanák a megnyitót, az első nap programjai hatig tartanának. Szombaton tíz órától nyitná meg kapuit az expó, termék- és szolgáltatás-bemutatók, különféle prezentációk lennének ezen a napon, vízzel kapcsolatos szimpoziont tartanának az Apaserv Rt. emberei. Házi receptjeiket mutathatnák be kóstolással egybekötve a tájjelegű ételek készítői, tradicionális termékeiket ismertethetnék a kézműves-mesterek, szombaton tartanák a szatmári készruhagyártók divatbemutatóját és a sportbemutatókat. Vasárnapra, az expó utolsó napjára hasonló programokat szerveznek, tíztől délután ötig zajlanának az események.
Princz Csaba

2018. február 28., szerda

Az EXIMTUR standja az idei bukaresti turisztikai vásáron

2018. február 28.,
Az EXIMTUR szeretettel várja a temesvári turizmusvásáron!

Hétvégén ötödik alkalommal szervezik meg a temesvári turizmusvásárt, amely péntektől vasárnapig lesz látogatható a CRAFT-kiállítócsarnokban.
Az EXIMTUR utazási iroda standja idén sem fog hiányozni a rendezvényen.
„Az aradi és a temesvári ügyfeleink igényesek és egyben nyitottak is új úti célokra, nem csak a hazai kirándulásokat élvezik, hanem a külföldieket is egyaránt, de mindenekelőtt minőséget várnak el a vállalatunktól és biztosak akarnak lenni abban, hogy a kifizetett előlegük biztonságban van. Évről évre arra törekszünk, hogy minél többet kínáljunk a kirándulóknak és a hálánkat is ki szeretnénk nyilvánítani, amiért minket választottak. Nélkülük nem lennénk azon a szinten, amelyen jelenleg is vagyunk 25 évnyi tevékenység után. Ezentúl is az lesz az egyik fő célunk, hogy megháláljuk választásukat. Én temesvári születésű vagyok, az EXIMTUR utazási iroda ma már nemzetközileg is ismert – ami nagyrészt annak is köszönhető, hogy a bánságiak az elejétől fogva megbíztak a vállalat szolgáltatásaiban, hűségesek maradtak hozzánk, a tisztán hazai EXIMTUR márkához” – nyilatkozta Lucia Nora Morariu, az EXIMTUR utazási iroda alapító elnöke.
A korai feliratkozásokkal járó árengedmények mellett, az iroda egy újabb árleszállítást kínál azoknak, akik 2018. március 6-ig bármilyen utazásra feliratkoznak!Az ajánlat nemcsak a vásáron lesz elérhető, hanem 18 városban jelenlevő 24 utazási irodájukban is.
Az EXIMTUR a vásáron új termékeket is bemutat, mint például a tengeren nyaralók opcionális kirándulása a Duna-deltába, valamint olyan kombinált csomagokat, ahol hazai városnézéseket ajánl a tengeren vagy a hegyi gyógyfürdő komplexumokban nyaralóknak.
A romániai turizmust színes és széles belföldi ajánlatokkal támogatja a cég. A vásáron a „Szállások az ország városaiban” című katalógus keretén belül személyre szabott kirándulásokat tervezhetnek meg – nem csak egyes régiókat, hanem az egész országot bejárhatják bármelyik városból kiindulva. Erdélyi, máramarosi, havasalföldi, bánsági, valamint moldvai és bukovinai körutak széles kínálatai várják az érdeklődőket a vásáron. Emellett a „Siebenbürgen”(7 vármegye) körutunk a középkori, szászok által lakott települések gyönyörűségeit ismerteti meg a kirándulókkal.
Minden hazai úti cél esetében a cég tapasztalt személyzete vonzó árakon különböző, társult szolgáltatásokat is tud javasolni, amiket az újonnan bevezetett üdülési utalványokkal (vouchere de vacanță) is ki lehet fizetni, részlegesen vagy teljes mértékben. Az EXIMTUR további engedményeket ad az említett utalványokkal fizetőknek, irodai dolgozói segíteni fognak az üdülési utalványokkal rendelkezőknek, hogy minél jobban kihasználják azokat, a lehető legjobb áron és feltételek mellett üdülhessenek az országban.
Az EXIMTUR idéntől bővítette kínálatát, saját programjai egzotikus úti célokra és hajós körutazásokra is kiterjednek, amelyek a beszállási kikötőbe repülést, a visszajövetelt és román nyelvű idegenvezetőt is magában foglalják.
A cég a világ minden pontjára eljuttathatja a turistát: charter-járatokat indít a görög, török, valamint a ciprusi tengerpartra. A saját járművel nyaralni indulókat elszállásolja Ausztriában, Horvátországban, Franciaországban, Görögországban, Olaszországban, Montenegróban, Szlovéniában, Magyarországon, de repülőjáratos városnézéseket is szervez, szállodai transzferrel, esetleg koncert- vagy előadásjegyekkel is a csomagban.
***
2017-ben az EXIMTUR forgalma meghaladta az 55 millió eurót, 15 százalékos növekedést érve el 2016-hoz képest. A cég szakosodott ágazatai több mint 250 000 ügyféllel büszkélkedhetnek. A tavalyi évben több mint 22 millió euró értékben bocsátottak ki repülőjegyeket.
Az év végén 170 alkalmazottja volt a cégnek, akiknek idéntől a nettó bérük megmaradt, betartva az ide tartozó kormányrendeleteket.
Az 1993-ban alapított EXIMTUR Románia 18 városában 24 saját vagy franchise rendszerben működő irodával rendelkezik. Tevékenységük négy ágazatra oszlik: business travel és rendezvényszervezés (www.eximtur.ro/business), leisure travel (www.eximtur.ro), incoming (www.romaniaforall.com) és turisztikai iskola. Az EXIMTUR BUSINESS négy jelentős városban van jelen: Bukarestben, Kolozsváron, Temesváron és Nagyszebenben.
Az EXIMTUR utazási iroda az egyetlen az országban, amely az UNIGLOBE Travel International nemzetközi utazási menedzsmenti hálózathoz társult. Ez a társulás egy biztonságos nemzetközi utazást biztosít, széles kínálatokkal és minőségi szolgáltatásokkal.
2017-ben az EXIMTUR több mint 1 millió eurónyi adót és járulékot fizetett be az államkasszába.

Nagykárolyban van turisztikai potenciáL

 2018-02-26 
Négytagú csapat képviselte a napokban Nagykárolyt a Bukarestben megszervezett 39. Nemzetközi Turisztikai Vásáron. Az ország fővárosában megtartott eseményt a kereskedelmi kamara elnöke és a turisztikai miniszter nyitotta meg.
A 27 000 négyzetméternyi alapterületen zajló Romexpón az ország turisztikai szempontból látogatott és népszerű helyein kívül több mint 20 ország képviseltette magát. Amint azt a helyszínen tartózkodó dr. Hágó Nándortól, a Nagykárolyi Városi Múzeum vezetőjétől, helyi tanácsostól megtudtuk, közel 300 kiállító standja mellett igencsak látogatottnak bizonyult a nagykárolyiak külön standja is. Magyar, spanyol, izraeli, horvát, bolgár, török, moldovai, palesztin, egyiptomi, dél-afrikai, görög, osztrák, olasz, máltai és francia standok ajánlataival ismerkedhettek meg az expóra kilátogatók. Nemcsak az utazási irodák kiállítása ez, hanem a megyei tanácsoké, turisztikai intézményeké, múzeumoké is.
„Mindenféle ajánlat teret kapott itt, ami a turizmushoz kapcsolódik. A helyi látványosságokon és szolgáltatásokon kívül nagy hangsúlyt kapott a hagyományőrzés, a mesterségek, az egyes régiók gasztronómiájának, viseleteinek a bemutatása is. Folklórműsorokat láthattunk, de kaptunk különböző kiadványokat, és ételkóstoláson is részt vehettünk. Az expón való részvételünk során közel 2500 szórólapot osztottunk szét, amelyek a főbb látványosságokat és lehetőségeket tartalmazták négy nyelven” — mondta Hágó. 

2018. január 10., szerda

Rekordszámú, 618.200 turista látogatta meg a tordai sóbányát 2017-ben

2018. január 10.,   Agerpres
Rekordszámú turista látogatta meg a tordai sóbányát 2017-ben, amikor több mint 600.000 látogatót regisztráltak. Simona Baciu igazgató elmondta, a legtöbb külföldi turista Magyarországról, Lengyelországból, Izraelből és Spanyolországból érkezett a bányába.
2017-ben 618.200 személy látogatta meg a bányát, 35%-uk külföldi látogató volt. A külföldi turisták aránya öt százalékkal növekedett 2016-hoz képest, mondta az igazgató. A sóbánya fejlesztési tervei között szerepel a 110 méteres mélységben található József akna előkészítése, hogy bekapcsolhassák a turisztikai körforgásba, így a bánya befogadóképessége megkétszereződne.


Az igazgató szerint akár európai uniós támogatást is kérhetnek a 2008-2010 között felújított bánya további fejlesztésére.
A tordai sóbányában tartják egyébként az Eurovíziós dalfesztivál egyik elődöntőjét február 11-én, a rendezvény pedig még inkább hozzájárulhat a bánya és a város népszerűségéhez - mondta Simona Baciu.
Jelenleg a tordai sóbánya négy aknája látogatható. A kitermelést 1932-ben szűntették be, a bányát 1992-ben nyitották meg a turisták számára. A sóbánya levegője jótékony hatású légúti betegségekben szenvedők számára.

2018. január 6., szombat

A tavalyi első tizenegy hónapban enyhén nőtt a vendégéjszakák száma

2018. január 05.,   MTI
A tavalyi első tizenegy hónapban 6,2 százalékkal, 25,325 millióra nőtt a vendégéjszakák száma 2016 azonos időszakához mérten - közölte pénteken az országos statisztikai intézet.
A vendégéjszakák mintegy 20 százalékát külföldi turisták töltötték el, a többit romániaiak. Átlagban a hazai turisták 2,3 éjszakát, a külföldiek 1,9-et töltöttek a kereskedelmi szálláshelyeken. A szállodákat és a panziókat igénybe vevő turisták száma 10,4 százalékkal, 11,272 millióra nőtt a vizsgált időszakban, ebből 8,679 millió hazai turista volt, 2,592 millió külföldi.
A külföldi turisták száma 11,3 százalékkal emelkedett 2016 első tizenegy hónapjához mérten. Romániát leginkább német, izraeli, olasz, francia és magyar turisták látogatták. Magyarországról 145 866-an érkeztek a kereskedelmi szálláshelyekre.
A külföldiek figyelme tavaly is nagymértékben Bukarestre irányult, 85 százalékuk látogatta meg a fővárost. A vidéki turisztikai régiók forgalmát többnyire a belföldi turizmus biztosította.
A 2016-os évben 10,917 millió turista 25,275 millió vendégéjszakát töltött el a hazai kereskedelmi szálláshelyeken.