2011. május 30., hétfő

A cél: több mint öt Magyarországnyi turista

http://www.mno.hu/portal/787497
2011. május 30. 20:52 
MNO - NT 

Kína 2020-ra lehet a legnépszerűbb turistacélpont a világon, miközben a kínaiak számára Magyarország a 47. legkedveltebb ország. A kelet-ázsiai turizmus fellendítéséről, az ágazaton belüli tiszta verseny megteremtéséről és egy közös kockázatkezelő egység létrehozásáról egyeztek meg hatodik éves találkozójukon a hétvégén Kína, Dél-Korea és Japán turizmusért felelős miniszterei.


A 2020-ig szóló háromoldalú turisztikai tervet vitatta meg a három ország turizmusért felelős minisztere a hétvégén a dél-koreai Phjongcshangban, ahol „a nemzetközi turizmus új korszakának” kezdeti lépéseként 300 ágazati szakember bevonásával a három országot összekötő tíz idegenforgalmi „arany turista útvonal” létrehozásáról döntöttek. A speciális csomagban kínált utak az országok kulináris, kulturális és történelmi vonzerejét próbálják kihasználni, többnyelvű hirdetésük kiemelt szerepet kap majd az országok idegenforgalmi stratégiájában. 
Peking, Szöul és Tokió a turizmuságazat minőségének javításában is egyetértett, ami elsősorban a szolgáltatások színvonalának emelését és a káros üzleti gyakorlatok – így az utazási irodák dömpingárainak és gyakran csak a végösszeg felhajtására szolgáló elemeket tartalmazó utazási csomagjainak – visszaszorítását jelenti. A tisztább verseny érdekében a három ország a jövőben közös kampányokkal kényszerítené az ágazat szereplőit egy egyenlőbb versenykörnyezet kialakítására, ugyanígy fokozottabb figyelmet kap majd a lakosság tájékoztatása is. 
A japán válságkezelés tanulságaként a tárgyalások középpontjába került a természeti katasztrófákra és előre nem látható eseményekre való megfelelő reagálás is, a miniszterek ezt egy közös kockázatkezelő egység létrehozásával és a jelenleginél erőteljesebb kifelé irányuló kommunikációval látják elérhetőnek. Az idegenforgalom mindhárom ország számára kiemelt fontosságú: Dél-Koreába 2010-ben 8,5 millió, Japánba 8,6 millió, Kínába 55,66 millió külföldi turista látogatott el.
Az ENSZ Turisztikai Világszervezetének (UNWTO) becslése szerint 2020-ra a jelenleg bronzérmes Kína lesz a világ első számú turistacélpontja, s a negyedik legnagyobb utaztatója, több mint százmillió külföldre látogató kínaival. 
Az Oxford Economics kutatóintézet számításai szerint az országban a következő tíz évben átlagosan évi 10, 4 százalékkal nő majd az idegenforgalom. A statisztikák szerint a kínaiak első számú célpontja az ázsiai térség, ezt követi Nyugat-Európa és az Egyesült Államok. Kelet-Európa, így Magyarország kevésbé kiemelt helyet kap, ugyanakkor Magyarország tavaly a legkedveltebb 50 kínai turistacélpontot soroló lista 47. helyére került. 
A Magyar Turizmus Zrt. adatai szerint 2010-ben 36 ezer kínai látogatott Magyarországra, akik összesen 74 ezer vendégéjszakát töltöttek az országban. (MTI)