2012. augusztus 30., csütörtök

Fényes Napok Mátészalkán

(MTI) 2012. augusztus 30.
Mátészalka volt az első magyar település 124 évvel ezelőtt, ahol a villanyvilágítás közszolgáltatáskén megjelent: a jeles évforduló jegyében rendezik meg idén is a Fényes Napok háromnapos programsorozatát csütörtöktől a szatmári kisvárosban.
Az adatok szerint 1888-ban Magyarországon először – és New Yorkkal azonos időben – Mátészalkán, a mai Kossuth utca 16. szám alatt Szalkai (Schwartz) Pál háza előtt gyulladt ki a villany, és ez a lakóház volt az első villamosított ingatlan az országban. Az áramot a Schwartz Mór által alapított malomból kiindulva faoszlopokon vezették el a házhoz, és a vezetékeken néhány szénszálas izzót is felszereltek.
A település Kossuth és a Rákóczi utcáinak sarkán áll az a vasoszlop, mely az 1888-as villamosítás kezdetét hirdeti.
A programsorozat csütörtökön délután négy órakor a katolikus közösségi házban Pál Dávid festőművész kiállításának megnyitójával veszi kezdetét. Ezen a napon a Szatmári MúzeumbanFöldi Péter, Munkácsy- és Kossuth-díjas festőművész tárlatát, illetve Müller Péteríró előadását is megtekintheti a közönség, amely este helyi zenekarok koncertjét hallgathatja.
Péntek délután rendezik meg a II. Országos Koreográfus Találkozó versenyeit,Berecz András mesemondó estjét és a gólyalábas komédiások előadását. Este a Kossuth téren a Talán Teátrum és a Szcéna Színházi Műhely kiskoncertje és a Magma Tűzszínház Fényhalászok című darabja tekinthető meg, háromnegyed kilenckor pedig elkezdődik a hagyományos Fényes Felvonulás, amely a Szatmári Múzeumtól a sportcsarnok előtti térig tart. Koncertet ad a Zup és a Salchi Pappas, a két fellépő között tűzijátékkal várják a szervezők a mátészalkaiakat a polgármesteri hivatalnál lévő rendezvénytérre.
Szombat kora délután íjásztalálkozóval, gyermekelőadással, bűvészműsorral, mutatványos- és extrémsport bemutatóval csábítják a helyieket, este nyolckor pedig a mátészalkai össztánc-rekordkísérlet veszi kezdetét, majd a Kowalsky meg a Vega és a Folk Error ad koncertet.
A rendezvény ideje alatt népművészeti kiállítások, játszóház és utcazenészek is szórakoztatják a látogatókat.