2012. augusztus 26., vasárnap

Konferencia Május 1 fürdőn – Klaszter a termálturizmusért

2012.08.26. 
Klaszterbe tömörítené a termálturizmusban érintett társaságokat a Bihar Megyei Vállalkozók Szövetsége, melynek érdekében együttműködne az Észak-alföldi Termál Klaszter Egyesülettel.
A témában péntek este szerveztek konferenciát az egyik Május 1. fürdői hotelben, melyen jelen volt Ioan Lucian, a Bihar Megyei Vállalkozók Szövetségének elnöke, Raul Derecichei vezérigazgató, Vasile Fonoage alelnök, Katona Ilona, az Észak-alföldi Termál Klaszter Egyesület titkára, és a Magyar Turizmus Zrt. észak-nyugati régióelnöke, Gurzó Andrea, a SPA Klaszter Kft. igazgatója és Máté Brigitta projektmenedzser. Többek közt elhangzott: az együttműködés több évre tekint vissza, közös projektekben vettek már máskor is részt, a mostani lényege pedig az, hogy a klaszterek létesítésében előbbre járó magyarok megosszák tapasztalataikat az itteni vállalkozókkal, bemutassák azt, milyen utat jártak be, milyen hibákat követtek el és eredményeket értek el. A Magyarország- Románia Határ menti Együttműködési Program 2007-2013 keretében támogatott, 45 ezer euró költségvetésű projekt vezető partnere az Észak-alföldi Termál Klaszter Egyesület, társpartner pedig a Bihar Megyei Vállalkozók Szövetsége. Hat üzleti találkozót rendeznek ennek keretében, egy honlapon mutatják be az eredményeket, szakmai kiállítást szerveznek és prospektusokat bocsátanak ki.
A klaszter fogalmának meghatározása érdekében Katona Ilona Michael Portert idézte, aki szerint együttműködő és versenyző vállalatok, kapcsolódó és támogató iparágak, pénzügyi intézmények versenyen alapuló földrajzi koncentrációja. Megtudtuk még: az Észak-alföldi Termál Klaszter Egyesület hét évvel ezelőtt jött létre, és jelenleg 40 tagja van: gyógy- és termálfürdők, gyógy- és wellness szállodák, megyei és települési önkormányzatok, civil szervezetek, turisztikai (tanácsadói) cégek, valamint magánszemélyek Szabolcs-Szatmár-Bereg, illetve Hajdú-Bihar megyéből. Legfőbb célja pedig, hogy elősegítse a termál- és gyógyturizmus érdekeltjeinek aktív részvételével az észak-alföldi régió termál- és gyógyidegen forgalmának fejlődését.
A klaszter előnyei
Ioan Lucian bejelentette: a domain nevet már lefoglalták, és szeptemberben jogilag is bejegyeztetik a saját klaszteregyesületüket. Mindez 300 lejbe kerül, mely összeg majd eloszlik az alapítótagok közt, akik/amelyek később tagdíjat kell majd fizessenek, közös megegyezés alapján. Érdeklődni a Szövetség székhelyén lehet. A klaszterekbe tömörült entitások közötti együttműködés előnyei közül kiemelte a hatékonyabb információáramlást, a pályázati lehetőségek jobb kihasználását, az intenzívebb megjelenéssel járó marketing-kampányt, a különböző szakmai képzéseken való részvételt. Ezektől, illetve a közös szolgáltatói programcsomagok kidolgozásától azt remélik, hogy több turistát tudnak idecsábítani a térségbe, és olyan harmadik piacokon is meg tudnak jelenni, mint például Skandinávia, mely jelenleg nem számít fő küldőpiacnak, de jelentős potenciál rejlik benne. Ciucur Losonczi Antonius erdon.ro